Fotó: Presidency.ro
Ismét nő a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és bár jelenleg ellenőrzés alatt áll a helyzet, hamar kedvezőtlen fordulatot vehet – véli Klaus Iohannis, aki szerint semmi nem indokolja, hogy ne használjuk az európai szinten jóváhagyott vakcinák mindegyikét.
2021. március 17., 19:062021. március 17., 19:06
Szerdai sajtónyilatkozatában a román államfő rámutatott, ismét nő a napi esetszám, és egyre nagyobb nyomás nehezedik a kórházak intenzív terápiás osztályaira. „Valószínűleg ez a hullám lesz az utolsó, tekintettel arra, hogy javában zajlik az oltási kampány, napról napra nő a beoltott személyek száma. A helyzet még ellenőrzés alatt áll, de hamar kedvezőtlen fordulatot vehet. Ismét felelősségteljes magatartásra, egy újabb közös nemzeti erőfeszítésre van most szükség” – fogalmazott.
„A szakemberek ajánlásaira alapuló, tájékozott döntéseket kell hoznunk, és ez idáig semmi sem indokolja, hogy ne használjuk az európai viszonylatban jóváhagyott valamennyi oltóanyagot” – nyomatékosította Klaus Iohannis, hangsúlyozva, hogy a megfelelő szintű átoltottság eléréséig korlátozások bevezetésére van szükség ott, ahol a helyzet ezt megköveteli, mert csak így lehet csökkenteni a kórházakra nehezedő nyomást.
Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.
Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.
Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterelnök-helyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.
Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!