Fotó: Facebook/Spitalul Judetean Bacau
Romlott az oneşti-i kettős gyilkosságot elkövető férfi egészségi állapota, ezért szerda délután átszállították az oneşti-i városi kórházból a bákói megyei kórházba.
2021. március 03., 19:472021. március 03., 19:47
A bákói kórház orvos igazgatója, Adina Lupu szerint Gheorghe Moroşant az intenzív osztályra utalták be. A beteg tudatánál van, együttműködik az orvosokkal és önállóan lélegzik. Koponya-, mellkasi és hasi CT-vizsgálatot végeztek nála, az eredmények függvényében döntenek a további kezelésről – tette hozzá.
Az oneşti-i városi kórház orvos igazgatója már szerda reggel kilátásba helyezte, hogy a megműtött beteget átszállíthatják egy másik kórházba. Azt mondta, a páciens állapota stabil, de még felléphetnek műtét utáni szövődmények, mivel sok gumilövedéket kellett kioperálni belőle.
Az igazgató arról is beszélt, hogy a férfi nagyon zaklatott volt, amikor a kórházba vitték. A műtét előtt azt mondta az orvosoknak, hogy szívbetegségben szenved, és emiatt kezelés alatt áll, továbbá azt is, hogy nincs nyilvántartott pszichiátriai betegsége.
Az ónvfalvi (oneşti-i) kettős gyilkosság elkövetőjét megműtötték, állapota stabil, folyamatosan négy rendőr őrzi az ónvfalvi városi kórházban, ahol a gumilövedékeket eltávolító beavatkozásoknak vetették alá.
A 68 éves férfi hétfőn túszul ejtett két munkást egy oneşti-i tömbházlakásban, majd a rendőrséggel folytatott többórás tárgyalás után halálra késelte őket. A rendőrök ekkor betörtek a lakásba és lelőtték.
Az egyik áldozat a helyszínen, a másik a kórházban halt meg. Moroşant kórházba vitték.
Az Ónfalván (Oneşti) történt kettős gyilkosság ügyében az hozott kedvezőtlen fordulatot, hogy miután a rendőrségi tárgyalónak többórás munka nyomán sikerült úrrá lennie a helyzeten, az egyik túszul ejtett személy rátámadt az agresszorra, mire az több késszúrást mért áldozataira – jelentette ki kedden az Orszá
A lakás korábban az ő tulajdonában volt, azonban kényszervégrehajtás miatt elveszítette.
Moroşant korábban már több ízben – 1987-ben, 1991-ben, 1992-ben és 2010-ben – is elítélték, többek között ittas vagy kábítószer hatása alatt való gépkocsivezetés miatt.
Erőszakkal fogva tartott, majd súlyosan megkéselt két munkást egy férfi a Bákó megyei Onești (Ónfalva) városában hétfőn délután.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!