Vita támadt kedden az igazságügyi tárca és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) között, miután utóbbi tagjai ülésükön bírálták a börtönökben írt tudományos művekért járó kedvezményekre vonatkozó törvény módosítására tett kormányjavaslatot.
2016. június 28., 18:052016. június 28., 18:05
A kabinet tervezete értelmében nem számítana, hány művet ír egy elítélt a börtönben, összesen csupán húsz napot engednének el büntetéséből. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő CSM tagjai ugyanakkor azt javasolják, hogy minden egyes megírt mű után járjon húsz nap kedvezmény. Mint ismeretes, a jelenlegi, ám az év elején felfüggesztett jogszabály értelmében minden egyes mű után harminc nap kedvezmény járt, ami a gyanú szerint számos visszaéléshez vezetett: voltak olyan elítéltek, akik futószalagon gyártották a műveket, akár 300 nappal is csökkentve ítéletük időtartamát.
Az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály(DNA) is vizsgálatot indított, mivel fölmerült a gyanú, hogy egyrészt plágium történt, másrészt hogy az ügyben érintett büntetés-végrehajtási vezetőket, illetve a tudományos munkák koordinálását elvállaló egyetemi tanárokat megvesztegették.
Az igazságügyi tárca új tervezetében ennek kapcsán pontosítani kívánják, hogy a művek tudományos jellegét az Országos Tudományos Kutatási Tanácsnak kell eldöntenie. A kormány amúgy keddi ülésén napirendre tűzte a módosítást, mivel a jelenleg hatályos jogszabály felfüggesztése szeptember elsejéig tart.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!