Homoszexuális párok jogai: Prună lemondását követelik

Az igazságügy-miniszter jogokkal védené a homoszexuális párokat, Daniel Buda liberális párti EP-képviselő a lemondását követeli.

Balogh Levente

2016. augusztus 04., 15:432016. augusztus 04., 15:43

2016. augusztus 04., 17:102016. augusztus 04., 17:10


Raluca Prună igazságügy-miniszter lemondását követeli Daniel Buda nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselő azt követően, hogy a tárcavezető egy keddi fórumon úgy nyilatkozott: mindenkit megillet a törvényes védelem, így a homoszexuális, illetve az össze nem házasodott heteroszexuális párokat is, lehetséges megoldásként pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatot jelölte meg.

Daniel Buda csütörtökön a miniszter távozását követelte a nyilatkozat miatt, mondván: Prună vagy elszakadt a valóságtól, vagy egyszerűen túl sok neki a miniszteri poszt. Buda szerint a miniszter semmibe veszi annak a hárommillió polgárnak az akaratát, akik az aláírásukkal támogatták a népszavazási kezdeményezést, miszerint az alkotmányban rögzítsék, hogy család csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre.

Buda szerint senki sem mondja azt, hogy nem kell minden egyes polgárt védelemben részesíteni. „Senki sem mondhatja, hogy ma Romániában bárkinek szenvedni valója lehet a szexuális irányultsága miatt. De nem kötelezhet senki arra, még egy miniszter sem, hogy túllépjünk a család bibliai meghatározásán. Egy nép értékrendszere elidegeníthetetlen, örök érvényű és megváltoztathatatlan. Ezért maradtunk meg évszázadokig!” – zárta nyilatkozatát Buda.

Mint megírtuk, a fórumon Prună emlékeztetett: függetlenül attól, hogy más országokban milyen törvények hatályosak, a házasság meghatározása tagállami hatáskörbe tartozik. „Tény, hogy a mi polgári törvényeink egy férfi és egy nő közötti formális partnerségként határozzák meg a házasságot” – mutatott rá. A tárcavezető szerint a megoldást a bejegyzett élettársi kapcsolat jelenthetné mind a heteroszexuális, mind a homoszexuális párok számára. „A mindenkit egyenlő mértékben megillető jogok támogatójaként le kell folytatnunk ezt a vitát, méghozzá oly módon, hogy ne maradjanak törvényes védelem nélkül azok a párok, akik más életmódot választanak, mint a – fogalmazzunk így – többségiek\" – mutatott rá a miniszter.

Mint arról beszámoltunk, a Koalíció a családért nevű vallási szervezet hárommillió aláírást gyűjtött azon népszavazási kezdeményezése támogatására, hogy az alkotmányban rögzítsék: család csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre. Az alkotmánybíróság hitelesítette a kezdeményezést, amit a parlamentnek is meg kell vitatnia. Emellett egy román és egy amerikai férfi, aki Belgiumban kötött házasságot, már évekkel ezelőtt pert indított a román állam ellen, hogy ismerjék el a frigyet. Az ügy végül az alkotmánybíróság elé került, amely szeptemberben hoz ítéletet az ügyben. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut