Házkutatást tartottak Adrian Nãstase fiánál

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az exkormányfő bűnrészességgel vádolt feleségét is kihallgatta a korrupcióellenes ügyosztály A képviselőház állandó bizottsága elfogadta Monica Macovei igazságügy-miniszter kérését, hogy házkutatást végezhessenek Adrian Nãstase házelnök Zambaccian utc

2006. február 21., 00:002006. február 21., 00:00

A parlament plénuma dönt majd az Adrian Nãstase képviselőházi elnök ingatlanaiban tartandó házkutatásról, miután a képviselőház állandó bizottsága tegnap elfogadta Monica Macovei igazságügy-miniszter erre vonatkozó kérelmét. Amint arról beszámoltunk, az első ilyen kérést az állandó bizottság múlt héten visszautasította, többek között Adrian Nãstase szavazatának segítségével, ezt követően azonban a korrupcióellenes ügyosztály kérésére az igazságügyi tárca vezetője újabb dokumentumot nyújtott be. A plénum döntésére egyébként várni kell az eljárás bonyolult jellege miatt – előbb ugyanis a jogi bizottságnak kell öt napon belül véleményt nyilvánítania az igazságügy-miniszter kéréséről. Adrian Nãstase szerint egy ilyen vita jelen pillanatban értelmetlen. A szociáldemokrata politikus fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem kívánja gátolni a bizottság munkáját, és nem keveri össze az elvi és a személyes ügyeket. Nãstase szerint ugyanakkor már nem a szabályzatok vagy az alkotmányosság képezik a vita tárgyát, hanem Monica Macovei személyes ambíciói.
Az ügyészek azt remélik, hogy a házkutatás eredményeit bizonyítékokként használhatják fel az Adrian Nãstase ellen indított eljárás során. A Zambaccian utcai ingatlan ügyében egyébként a képviselőház elnöke mellett többek között Miron Mitrea szociáldemokrata politikus és Ioan Pãun, Románia hongkongi nagykövete ellen is bűnügyi eljárás indult.
Eközben a korrupcióellenes ügyosztály kihallgatta a szociáldemokrata politikus feleségét, Dana Nãstasét is, akit ugyancsak a Zambaccian-ügyben vádolnak. Az ügyészek így hivatalosan is ismertették Dana Nãstaséval az ellene felhozott vádakat. Dana Nãstase nem kívánt nyilatkozni a kihallgatással kapcsolatban – egyes jogi források szerint azonban a politikus feleségét kenőpénz elfogadásában vádolják bűnrészességgel.
Mialatt a képviselőház állandó bizottságának ülése zajlott, az ügyészek házkutatást tartottak Adrian Nãstase külföldön tanuló fiának Zambaccian utcai lakásában. A házkutatásról az ügyészek nem közöltek részleteket – Daniel Morar, a DNA főügyésze csak annyit közölt, hogy az eljárás nem ütközik törvénybe. A vizsgálatot végző négy ügyész a Nãstase házaspár lakrészeibe már nem hatolt be.
A képviselőház elnöke egyébként elmondta, senki nem értesítette őt a fia lakásában folyó házkutatásról. Ugyanakkor a politikus bejelentette: felesége bepereli az Evenimentul zilei fővárosi napilapot, mivel az újságban olyan hír jelent meg, miszerint felesége ellen kenőpénz elfogadásáért indítottak eljárást a Cernavodã–Agigea autópálya építésének ügyében.
Miközben Nãstase továbbra is kitart amellett, hogy a jelenlegi hatalom visszaéléseinek áldozata, megtörni látszik a mögötte felsorakozott szociáldemokraták egysége is. Ioan Rus alelnök például kijelentette: ha Nãstasét vétkesnek találják, a lehető legdrasztikusabban kell megbüntetni. „Addig azonban, amíg bűnössége bebizonyosodik, érvényben van az ártatlanság vélelme” – tette hozzá a PSD Kolozs megyei szervezetének elnöke. Vasile Dâncu szenátor arra figyelmeztetett, hogy Nãstase lassan afféle „nemzeti vádlott” lesz, az ilyen helyzetek elkerülése érdekében pedig az igazságszolgáltatási szerveknek gyorsabban kellene végezniük munkájukat.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Nőt választottak meg az alkotmánybíróság elnökévé

Elena-Simina Tănăsescut választotta meg az alkotmánybíróság elnökévé vasárnap a testület plénuma.

Nőt választottak meg az alkotmánybíróság elnökévé
2025. július 13., vasárnap

Ceaușescu nevét skandálták fiatalok a tengerparton – A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet aggasztónak tartja a jelenséget

Mélyen aggasztónak tartja a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), hogy fiatalok egy csoportja Nicolae Ceaușescu nevét skandálta egy tengerparti fesztiválon.

Ceaușescu nevét skandálták fiatalok a tengerparton – A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet aggasztónak tartja a jelenséget
2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja