Házi őrizetben a Hexi Pharma igazgatója

Kilencvenkilenc rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalással, valamint 29 rendbeli csalással és a betegségek megelőzésének meghiúsításában való részvétellel gyanúsítja a bukaresti legfőbb ügyészség a fertőtlenítőszer-botrányban érintett kereskedelmi társaság vezérigazgatóját. 

Rostás Szabolcs

2016. május 29., 15:422016. május 29., 15:42

2016. május 29., 18:312016. május 29., 18:31

Mivel az idézés dacára nem jelent meg a kihallgatáson, Flori Dinut pénteken este őrizetbe vette a nyomozó hatóság, szombaton azonban a bukaresti 5. kerületi bíróság elutasította előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a Hexi Pharma vezetőjét.

Dinu az ügyészség közleménye szerint Dan Condreának, a cég egy héttel ezelőtt autóbalesetben elhunyt tulajdonosának a felbujtására rendelte el a fertőtlenítőszerek felhígítását. A társaság termékeinek értékesítésével közvetlenül megbízott vezérigazgató a nyomozó hatóság szerint tisztában volt azzal, hogy a forgalomba hozott fertőtlenítőszerek koncentrációtartalma eltér a címkéken és a termékleíráson feltüntetett értékektől. Ennek ellenére a Hexi Pharma általa koordinált személyzete az ügyfeleknek elküldött adásvételi szerződéstervezetekben is hamis adatokat tüntetett fel a termékek összetételét illetően, megtévesztve a kórházak és egészségügyi intézmények illetékeseit.

A betegségek megelőzésének meghiúsításában való részvétellel gyanúsítják mindemellett Mihai Levát, a cég termelési igazgatóját is. Az ügyészség szerint a 2012 júniusa és 2016 áprilisa között leszállított hígított fertőtlenítőszerek révén a Hexi Pharma 28 millió lejes kárt okozott ügyfelei számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg