Hazahozták Hollandiából a 12 éves lány megölésével gyanúsított férfit

•  Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel

Rendőri kísérettel hazahozták kedden Hollandiábó Ilie Marcel Şerbucot, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 12 éves kislányt és a holttestet egy kanapé ágyneműtartójába rejtette.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 22., 21:272023. augusztus 22., 21:27

2023. augusztus 22., 21:312023. augusztus 22., 21:31

Az országos rendőr-főkapitányság keddi közleményében arról számolt be, hogy rendőri kísérettel Hollandiából Romániába hoztak egy 37 éves Suceava megyei férfit, aki nemzetközi körözés alatt állt. Ügyészségi források szerint Ilie Marcel Şerbucról van szó, aki ellen júniusban letartóztatási parancsot adtak ki emberölés gyanúja miatt.
Később

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter egy Facebook-bejegyzésben megerősítette, hogy leszállt a bukaresti repülőtéren a Şerbucot hazaszállító repülőjárat.

Az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a gyanúsítottat bíróság elé állítják, amelynek meg kell erősítenie az előzetes letartóztatásról szóló döntést. ,,Senki sem állhat a törvény felett. Senki sem kerülheti el a felelősségre vonást. Ez a normális egy demokratikus államban” – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, az igazságügyi minisztérium a továbbiakban is mindent megtesz a szökevények hazahozatala érdekében.
A román rendőrség június 10-én jelentette be, hogy elfogták Hollandiában a 37 éves román férfit. Az amszterdami törvényszék múlt héten elrendelte Ilie Marcel Şerbuc átadását a román hatóságoknak.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy megölt egy 12 éves kislányt és a holttestet egy kanapé ágyneműtartójába rejtette.

A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet június 3-án találta meg egy bukaresti lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant. A fővárosi ügyészség hivatalból eljárást indított az ügyben, és a holttestet az Igazságügyi Orvostani Intézetbe (INML) szállították. A genetikai vizsgálat kimutatta, hogy a holttest egy 12 éves, erőszakos halált halt lányé. Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították az apja genetikai adataival.

A lány eltűnését korábban a biológiai apja jelentette.

A gyermek az anyjával és a nő élettársával, Ilie Marcel Şerbuckal élt Bukarestben, egy negyedik kerületi tömbházlakásban.
A lány anyja és az élettársa a férfi tette után elhagyta Romániát. A nőt Spanyolországban fogták el. Az ügyészek kihallgatták, és semmi nem utalt arra, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Élettársa nevére európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, és Hollandiában letartóztatták, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak