Háromtagú bírói testületek: Puskás Bálint volt alkotmánybíró helyesli a talárosok döntését

•  Fotó: Ccr.ro

Fotó: Ccr.ro

Keményen nekiment a román ellenzék és több alkotmányjogász is az alkotmánybíróságnak, miután az szerdán szavazattöbbséggel úgy döntött: a legfelsőbb bíróság törvénytelenül járt el, amikor nem hozta létre a korrupciós ügyekre szakosodott háromtagú bírói testületeket.

Balogh Levente

2019. július 05., 17:202019. július 05., 17:20

2019. július 05., 17:212019. július 05., 17:21

Heves reakciókat váltott ki a romániai közéletben az alkotmánybíróság szerdai ítélete, amely kimondja:

alkotmányos természetű konfliktus robbant ki a parlament és a legfelsőbb bíróság között, miután utóbbi a hatályos törvény ellenére nem hozott létre korrupciós ügyekre szakosodott, alapfokon eljáró háromtagú bírói testületeket.

A taláros testület határozata nyomán egy kisebb csoport a rahovai börtön előtt tüntetve követelte a „politikai fogoly” Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke szabadlábra helyezését és perének újratárgyalását.

Az alkotmánybíróság Florin Iordache, a képviselőház PSD-s alelnöke panaszának adott helyt, amelyben azt kérte: állapítsák meg, hogy alkotmányos természetű konfliktus alakult ki a parlament és a legfelsőbb bíróság között, mivel a legfelsőbb bíróság nem hajtotta végre azon törvénymódosítás rendelkezéseit, amely szerint korrupciós ügyekre szakosodott háromtagú bírói testületeket kellett volna létrehoznia. A döntést 5-4-es szavazattöbbséggel hozták meg.

Az ítélet nyomán azon ügyekben, amelyben nem született jogerős ítélet, elölről kezdődik az eljárás. Az ügy tétje az volt, hogy megmenekül-e a jogerős ítélettől Liviu Dragnea, akit a Teleorman megyei szociális és gyermekvédelmi főosztály által fiktíven alkalmazott PSD-s munkatársak ügyében alapfokon három és fél év szabadságvesztésre ítéltek. Az alkotmánybíróság viszont többszöri halasztást követően csupán hetekkel a Dragneára jogerősen is három és fél év börtönbüntetést kiszabó ítélet meghozatala után döntött az ügyben.

korábban írtuk

Megúszhatják a felelősségre vonást? Több politikus ügyét is kedvezően befolyásolhatja a talárosok ítélete
Megúszhatják a felelősségre vonást? Több politikus ügyét is kedvezően befolyásolhatja a talárosok ítélete

Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) jogerősen három és fél év szabadságvesztésre ítélt volt elnökén, Liviu Dragneán már nem is segít az alkotmánybíróság keddi ítélete, számos más, korrupció miatt alapfokon elítélt politikus számára kedvező a döntés.

Bírálók: szervilisek a talárosok

Az ellenzék keményen bírálta a szerdai döntést. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a döntést megszavazó öt alkotmánybírának – köztük az RMDSZ által a tisztségre jelölt Varga Attilának – le kell mondania. Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője – aki egyúttal ügyvéd – szégyenletesnek nevezte az ítéletet, amely szerinte azt bizonyítja, hogy az alkotmánybíróság „teljesen tönkrement”.

Szakmai berkekben is bírálták a döntést. Ion Stanomir, a Bukaresti Tudományegyetem alkotmányjog-professzora szerint az alkotmánybíróság „a PSD-s szervilizmus mintapéldányává vált”. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság volt elnöke úgy véli, a taláros testület olyan ügyben hozott ítéletet, amelyben valójában nem áll fenn alkotmányos természetű konfliktus.

Puskás: jól döntött a taláros testület

Puskás Bálint korábbi alkotmánybíró viszont egyetért a taláros testület döntésével.

Idézet
A jogállamiság – és egyesek szerint Románia jogállam, bár én nem gondolom így – azt jelenti, hogy elsősorban az állami intézményeknek kell betartaniuk a törvényt. A legfontosabb állami intézmények közé tartozik az igazságszolgáltatás mindenfajta intézménye is, és éppen ők nem tartották be a törvényt.

Tulajdonképpen hozzátettek a törvényhez, amikor azt mondták, hogy nem szükséges a korrupciós ügyekre szakosodott bírói testületek létrehozása, mivel minden bírónak megvan a képesítése arra, hogy korrupciós ügyeket is tárgyaljon” – szögezte le a Krónikának Puskás.

Rámutatott: előfordulhat, hogy ez így van, de erről a parlamentnek kell döntenie törvényben. „A legfelsőbb bíróság nem tartotta be az ország törvényét, ami szerintem a jogállamiság legdurvább megsértése” – mutatott rá a volt alkotmánybíró. Puskás kifejtette: az alkotmánybíróság ítélete úgy is jó, hogyha minimális többséggel, 5-4 arányban született meg. Rámutatott: az ilyen szavazásokat sajnos a politikai szimpátiák is befolyásolják, és itt is azért született ilyen döntés, mert azt befolyásolta az egyik vagy másik oldal iránti politikai szimpátia.

Idézet
De ha nem alkotmánybírói, csak józan paraszti ésszel gondolkodunk, akkor kijelenthető: ha valaki nem tartja be a törvényt, akkor a cselekedete büntetendő. Ha a legfelsőbb bíróság nem tartja be a törvényt, akkor az ő cselekedete is büntetendő”

– hangoztatta Puskás, aki szerint ugyanakkor nem szükséges a legfelsőbb bíróság elnökének felelősségre vonása, elegendő szankció az alkotmánybíróság ítélete. Annak kapcsán, lehet-e esetleg probléma abból, hogy a háromtagú bírói testületekben törvénytelenül megszületett alapfokú ítéletek nyomán hoztak jogerős ítéleteket az öttagú bírói testületek, mint például Liviu Dragnea esetében, kifejtette: nem tart ettől, mivel a fellebbezési folyamat éppen arról szól, hogy az alapfokú ítéletekben esetleg meglévő rendellenességeket, törvénytelenségeket kiküszöböljék. Vagyis ha a törvénytelen alapfokú ítéletek után immár törvényesen összeállított öttagú bírói testületek hozták meg a jogerős ítéletet, akkor az nem támadható.

Puskás Bálint azt is hozzátette: álláspontja szerint ezt az ítéletet az alkotmánybírák akár egy hónappal ezelőtt is kimondhatták volna, de éppen azért halasztották el többször is, hogy megvárják a jogerős ítéletet a Dragnea-ügyben, hogy ne vádolhassák azzal: ők mentették meg vagy juttatták börtönbe a volt PSD-vezért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben