Fotó: Haáz Vince
Ligia Deca oktatási miniszter kedden kijelentette, ha a tanügyi sztrájk folytatódik, akkor az érettségizők elmaradó kompetenciavizsgáit az adott tantárgy éves tanulmányi átlagával osztályozhatják.
2023. június 06., 17:052023. június 06., 17:05
Az Europa FM-nek nyilatkozó tárcavezető elmondta, reméli, hogy nem lesz szükség erre a megoldásra, de tekintve, hogy hétfőn el kellene kezdődniük a kompetenciavizsgáknak, a világjárvány idején alkalmazott megoldás most is beválhat – olvasható az Agerpresen.
Deca hozzátette,
Mindenképpen olyan megoldásokra törekednek, amelyek a legkevésbé hatnak negatívan a tanulókra, mivel az a fontos, hogy a sikeresen érettségiző diákok jelentkezhessenek az általuk kiválasztott egyetemekre – szögezte le.
Azoknak a érettségizőknek, akik a kompetenciavizsga tantárgyából bukásra állnak, meg kell adni a javítás lehetőségét – mondta a tanügyminiszter.
Több mint 15 ezer tanügyi alkalmazott szüntette be a sztrájkot, miután elfogadták a béremelést előíró sürgősségi kormányrendeletet – jelentette be Ligia Deca oktatási miniszter a szakszervezetek, diákok és szülők képviselőivel tartott egyeztetés után.
A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
szóljon hozzá!