Fotó: taxnews.ro
Az igazságügyi miniszter szerint „aggasztó, de nem ijesztő” az a nyugdíjazási hullám, ami az utóbbi hónapokban tapasztalható volt igazságszolgáltatásban.
2023. november 02., 18:392023. november 02., 18:39
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Alina Gorghiu elmondta,
Megjegyezte: a személyzetbővítést korábban két éven keresztül akadályozta, hogy egy vonatkozó törvény alkotmányellenessé nyilvánítása miatt az ügyészek és bírák nem felvételizhettek az Országos Bíróképző Intézetbe – írja az Agerpres.
„Természetesen csak akkor (...), ha hogy betartjuk a szavunkat, és nem próbáljuk meg egyik napról a másikra bekövetkező vagy az alkotmányos garanciákkal ellentétes törvénymódosításokkal megijeszteni a bírákat és ügyészeket” – jelentette ki.
Gorghiu elhárította a bírák és ügyészek fizetését szabályozó törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdést. Arra hivatkozott, hogy a bérek szabályozása nem az igazságügyi, hanem a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.
A kormánypalota előtti téren tartott választási nagygyűlés végén elmondott beszédében Nicușor Dan független elnökjelölt kijelentette, akkor tud győzni a második fordulóban, ha a támogatói és a választók hisznek abban a Romániában, amelyet építeni akarnak.
Választási csalás szándékával vádolta meg a vele szemben álló erőket George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal elnökjelöltje.
A Richter-skálán mért 4,4-es erősségű földrengés volt vasárnap este Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Károkról nem érkezett jelentés a földrengés nyomán.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
szóljon hozzá!