„Kifelé a magyarokkal az országból!” Romániában gyakori jelenség a magyarság ellen irányuló gyűlöletbeszéd
Fotó: Bíró István
Többek között a magyar közösség elleni gyűlöletbeszédet is pellengérre állítja az Európa Tanács rasszizmusellenes bizottságának (ECRI) frissen nyilvánosságra hozott jelentése.
2019. június 05., 17:182019. június 05., 17:18
2019. június 05., 19:102019. június 05., 19:10
A Románia által elért fejlődés ellenére továbbra is széles körűen elterjedt problémát jelent a nyilvános térben és az interneten elharapózott gyűlöletbeszéd, amelynek fő célpontjai a romák, a magyarok, az LMBT-közösség tagjai és a zsidók – olvasható az Európa Tanács égisze alatt működő Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (ECRI) hétfőn elfogadott, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében. Ez az ötödik ilyen jelentés, a legutóbbit 2014-ben fogadta el a testület. A mostani dokumentumban kifejtik:
Kiemelik, hogy a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek betiltását rögzítő 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet 2015-ös módosítása kiterjeszti annak alkalmazási körét a legionárius jelképek betiltása révén, illetve egy 2018-as törvénymódosítás az antiszemitizmus elleni küzdelmet is megkönnyíti.
A jelentés a magyar közösség kapcsán megjegyzi: a magyar közösség és az állami szervek között hosszú ideje fennálló feszültség kontextusában gyakran hangzottak el sértő nyilvános kijelentések. A kijelentések zömmel politikai felhanggal bírnak, és az autonómiakövetelések, illetve a székely zászlók és jelképek nyilvános használatához kapcsolódnak.
A magyarellenes gyűlöletbeszéd kapcsán a B1 televíziós csatorna Banciu világa című műsorában elhangzott kijelentéseket említi meg. Arra is kitér, hogy a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi magyarok bebörtönzése szintén az egész magyar kisebbséget érintő negatív médiakampányt eredményezett.
Megemlíti a jelentés a sportrendezvényeken tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokat is, amikor egy Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo labdarúgó-mérkőzésen
A pozitív fejlemények között a jelentés megemlíti a legfőbb ügyészség stratégiáját, amely a hatóságok által elkövetett visszaélések felderítésének elősegítését szolgálja, de a romák oktatása terén elért előrelépést is kiemeli, ami többek között ösztöndíjprogramokban merül ki. Hangsúlyozza az előrelépést a roma gyerekek iskolából való kimaradásának csökkentése terén, mint ahogy azt is, hogy megtiltották a szegregációt az iskolákban.
Azért is megdicsérik Romániát, mert
A negatívumok között a kisebbségek – köztük a magyarok – elleni gyűlöletbeszéd mellett a „növekvő homofób és transzfób légkört” emelik ki, valamint a romákkal szembeni rendőri visszaéléseket.
Szintén a hiányosságok között említik, hogy
Az ECRI ezek nyomán több javaslatot is megfogalmaz a román kormány számára. Így felszólítja, hogy hozzon létre olyan rendszert, amely lehetőséget biztosít az adatgyűjtésre a rasszista, homofób és transzfób gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények témájában, valamint arra is, hogy biztosítson további képzést a rendőrök, ügyészek és bírák számára abban a témában, hogyan járjanak el a rasszista, homofób vagy transzfób erőszakkal szemben.
Kelemen: Cáfolja a románokat az ECRI-jelentés
Egy hete sincs annak, hogy az államfő a pápa jelenlétében ismét példaértékűnek nevezte Romániát a kisebbségi kérdés kezelésében. Az ECRI országjelentése azonban rácáfol erre a kijelentésre, és a magyar közösség elleni hátrányos megkülönböztetésekre is felhívja a figyelmet – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az Európa Tanács rasszizmusellenes testületének jelentése kapcsán. A szövetségi elnök rámutatott: a többség-kisebbség viszonya biztonságpolitikai kérdés is: a kisebbségi kérdés rendezése nélkül nincs tartós béke, – és ahogyan ez a jelentés is igazolja – visszatérő társadalmi feszültséghez vezet ennek elmulasztása. Kelemen Hunor megállapította: az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy külföldi partnereket keressen, Európában kisebbségvédelmi törvényt fogadtasson el az uniós reformok idején, és folyamatosan tájékoztassa a döntéshozókat a magyar közösséget ért diszkriminációról, jogtiprásokról.
Európai testület a rasszizmus ellen
A Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (European Commission against Racism and Intolerance, ECRI) az Európa Tanács emberi jogi szerve. Az 1994 óta fennálló szervezet célja a fajgyűlölet, a faji alapú diszkrimináció, az idegengyűlölet, a zsidóellenesség és intolerancia elleni küzdelem az Európa Tanács országaiban.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!