Fotó: Gov.ro
Valeriu Gheorghiţă, az országos oltási kampány koordinátora szerdán közölte, megbeszélést fognak tartani mindazon intézmények képviselői, amelyek illetékesek az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) az AstraZeneca védőoltásával kapcsolatos ajánlásainak felülvizsgálatában, de szerinte jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy nőne a mellékhatások kockázata.
2021. április 07., 22:572021. április 07., 22:57
2021. április 13., 13:402021. április 13., 13:40
A katonaorvos elmondta, egyelőre semmi nem utal arra, hogy nagyobb lenne a mellékhatások kockázata, sőt szerinte az AstraZeneca második dózisa után sokkal ritkábban jelentkezik mellékhatás, mint az első dózis után. A vérrögképződéses mellékhatásokról Valeriu Gheorghiţă nyomatékosította, hogy egymillió beadott AstraZeneca-oltás közül a becslések szerint körülbelül 3,5 esetben jelentkezett ez a mellékhatás, ami nagyon alacsony előfordulási rátát jelent.
Gheorghiţă elmondása szerint Romániában több mint 300 ezer ember kapta már meg az AstraZeneca oltás első dózisát, és senkinél nem jelentkezett vérrögképződés.
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdai tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag előnyei változatlanul messze meghaladják a vakcina alkalmazásával járó esetleges vérrögképződési kockázatokat. A brit kormány szerda esti állásfoglalása szerint ennek alapján a vakcina biztonságos, hatékony és már eddig is emberéletek ezreit mentette meg.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!