Archív felvétel
Fotó: Facebook/Gheorghe Funar
A Nagy-Románia Nemzeti Szövetség megalakításáról szóló megállapodást írt alá vasárnap tíz politikai alakulat.
2024. augusztus 04., 18:432024. augusztus 04., 18:43
A Nagy-Románia Párt köré szerveződő szövetség létrehozásáról szóló megállapodásban azzal indokolják a kezdeményezés szükségességét, hogy a jelenlegi parlamenti pártok „teljesen eltávolodtak a nemzeti érdekek irányvonalától, amelyet a Vatra Românească képviselt 1990 februári megalakulása óta”.
A szövetség „három kardinális erény” , a becsületesség, a szakmai hozzáértés és a nemzeti érdekek melletti elkötelezettség érvényesítését tűzte ki célul, ezek képezik „a szelekció és az előléptetés kritériumait” is a pártstruktúrán belül – hangsúlyozták.
A Nagy-Románia Nemzeti Szövetség elnöke, Dorel Onaca volt szenátor szerint az idei parlamenti és államfőválasztáson is indítanának jelölteket, akiket a szövetség augusztus 25-i alapító ülésén mutatnak be. Az államfői tisztségért jómaga vagy Gheorghe Funar indulhat – idézi Onacát az Agerpres.
Az elmúlt 24 órában 34 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) adatai szerint jelenleg 781,38 kilométernyi autópályán és expressz úton dolgoznak Romániában, amelyből 263,43 kilométer a tervezési, 517,95 kilométer pedig a kivitelezési szakaszban van.
Az év elejétől március végéig összesen 55 gyermeket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 53-mal kisebb a tavalyi év ugyanezen időszakában jegyzettnél.
Az elmúlt nap 16 segélyhívás érkezett a Salvamont országos diszpécserszolgálatához, és a hegyimentők 12 személynek nyújtottak segítséget.
Összesen 2115 hivatásos katonát alkalmaz a román védelmi minisztérium az ország 41 megyéjében és Bukarestben. A korábbi toborzások során sem sikerült betölteni a felkínált állásokat, ami elsősorban az Ukrajnában dúló háborúval állhat összefüggésben.
Románia az Európai Unióban betöltött pozíciója és ottani tevékenysége nyomán jogosult egy befolyásos uniós biztosi tisztségre – jelentette ki Luminiţa Odobescu külügyminiszter. ugyanakkor arról nincs szó, hogy Klaus Iohannis legyen a biztosjelölt.
A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy „megnyitotta a párbeszédet” a jobboldali román pártokkal az államfő- és a parlamenti választásokról.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt csütörtökön 15 óra 09 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein – jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában több tucat online bejelentés érkezett a bukaresti első kerületi ügyészséghez, miután az ügyészek felhívást intéztek a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Alfred Bulai professzor által zaklatott diákjaihoz.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)