„Nehéz, de szükséges lépés”: Marcel Ciolacu lemondott a PSD elnöki tisztségéről

Marcel Ciolacu már nem a PSD elnöke

Marcel Ciolacu már nem a PSD elnöke

Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Marcel Ciolacu kedden lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről – értesült a News.ro hírügynökség. Nem sokkal később Ciolacu a közösségi oldalán bejelentette, hogy befejezte elnöki mandátumát az alakulat élén.

Krónika

2025. május 20., 13:272025. május 20., 13:27

2025. május 20., 15:242025. május 20., 15:24

Marcel Ciolacu a PSD vezetőségének ülésén jelentette be lemondását, amely az előzetes bejelentések szerint 13 órakor kezdődött, és jelenleg is tart. A testület azért ült össze tanácskozásra, hogy megvitassa a PSD elnökválasztások utáni helyzetét és döntsön a további teendőkről. „Ma egy nehéz, de szükséges lépést tettem: lezártam a Szociáldemokrata Párt élén betöltött elnöki mandátumomat, szívemben hálával és tisztelettel mindazok iránt, akik mellettem álltak ebben a projektben” – írta közösségi oldalán Ciolacu.

A miniszterelnöki tisztségből az államfőválasztás első fordulóját követően távozó politikus közölte, továbbra is a pártban marad, de immár nem az élvonalban, hanem „beáll a sorba”, és továbbra is támogatja a baloldali pártcsaládot.

Frissítés

Politikai források szerint ügyvivő jelleggel Sorin Grindeanut bízta meg kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa a párt vezetésével. Az ügyvivő elnöki tisztségre két első alelnök is pályázott, Sorin Grindeanu és Daniel Băluță. A PSD országos politikai tanácsa végül szavazattöbbséggel a közlekedésügyi miniszter kinevezése mellett döntött.

Bejegyzésében Ciolacu hangsúlyozta, számos „nagyszerű ember” van a PSD-ben, és bízik benne, hogy az alakulat a továbbiakban is Románia fejlődésének legfőbb mozgatórugója marad. Elismerte, munkája során hozott rossz döntéseket is, de soha nem állt szándékában ártani az országnak vagy a polgároknak. „Az ország stabilitását és a polgárok érdekeit helyeztem előtérbe, még akkor is, amikor bírálatok értek a nehéz kompromisszumok miatt. Ezek nehéz döntések voltak, de szükségesek ahhoz, hogy elkerüljük a veszélyes kisiklásokat, és hogy megőrizzük az ország európai és demokratikus irányvonalát a szomszédunkban zajló háború és az egymásra tevődő válságok közepette” – jelentette ki a PSD távozó elnöke.

Rámutatott arra is, hogy az új vezetőségnek egy modernebb, a jelenlegi valósághoz jobban alkalmazkodó párttá kell tennie az alakulatot, de arra is oda kell figyelnie, hogy ne távolodjon el az emberektől.

Hétfőn, a vezetőségi ülést megelőzően a PSD vezetői informális találkozót tartottak, ahol Marcel Ciolacu bejelentette párttársainak, hogy lemond a pártelnöki tisztségről – írja a News.ro.

A párt vezetésére sajtóhírek szerint olyan nevek merültek fel, mint Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, Daniel Băluță, Bukarest 4. kerületének polgármestere, Bogdan Ivan gazdasági miniszter és Victor Negrescu európai parlamenti képviselő is, de a kollektív vezetés lehetősége is szóba kerülhetett.

Marcel Ciolacu az elnökválasztás első fordulóját követően mondott le a miniszterelnöki tisztségről és jelentette be, hogy a PSD kilép a kormányból, miután a koalíció közös jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a második fordulóba. Az értesülések szerint arra játszott, hogy a PSD akkor is a leendő kormány része legyen, ha Dan győz, és akkor is, ha George Simion, aki a szélsőjobboldali pártokból akart koalíciót létrehozni – mindez nem feltétlenül közvetlen kormányzati szerepvállalás, hanem az új kormány külső parlamenti támogatása révén valósulhat meg.

Ugyanakkor a leendő kormánynak határozott lépéseket kell tennie a 9 százalékot meghaladó költségvetési hiány lefaragására, ami megszorító intézkedéseket és adóemeléseket hozhat.

A párton belül éppen ezért megoszlanak a vélemények arról, hogy vállalják-e a kormányzati szerepet vagy ne.

Robert Negoiță, Bukarest 3. kerületének polgármestere szerint szükség van egy-egy ellenzékben eltöltött választási ciklusra is, mivel a PSD az elmúlt 15 évben kisebb megszakításokkal folyamatosan kormányon volt.

Constantin Rădulescu, a PSD Vâlcea megyei szervezetének elnöke ugyanakkor hétfőn este arról beszélt: a PSD-nek érett pártként kell viselkednie, amely Románia európai jövőjére gondol, ezért részt kell vennie a tárgyalásokon, amelyeket Nicușor Dan megválasztott államfő hív majd össze az új kormánykoalíció megalakítása érdekében.

korábban írtuk

Véget érhet a Ciolacu-éra a PSD-ben
Véget érhet a Ciolacu-éra a PSD-ben

Új korszak kezdődhet a Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután az értesülések szerint Marcel Ciolacu pártelnök a párt vezetőségének hétfő esti ülésén bejelentette: lemond.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések
2025. július 06., vasárnap

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz

A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.

Sebességkorlátozásokat vezet be a CFR a hőség miatt, helyenként kamionstop lesz
2025. július 06., vasárnap

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.

Lemondását lengette be az egészségügyi miniszter
2025. július 06., vasárnap

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.

Tüntetnek hétfőn az egészségügyi és az oktatási szakszervezetek
2025. július 05., szombat

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga

Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.

Egyelőre nem változik az eltörölni kívánt képességfelmérő vizsga
2025. július 05., szombat

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök

Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).

Kilószámra koboztak el kannabiszt, kokaint is lefoglaltak az elmúlt két hétben a rendőrök
2025. július 05., szombat

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról

Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.

Iohannis és Ciolacu is tudta, hogy ez lesz: szigorúan bizalmas levelek a várható összeroppanásról
2025. július 04., péntek

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
2025. július 04., péntek

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések

A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).

Csökkentik a polgárok vásárlóerejét a deficitcsökkentő intézkedések
2025. július 04., péntek

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet