Folyósították a szociális utalványok harmadik részletét a jogosultaknak, a negyedik részletet a téli ünnepek előttre ígérik

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590 384 250 lejre emelkedik.

Hírösszefoglaló

2022. október 24., 20:372022. október 24., 20:37

A tárca hétfői közleménye szerint a pénzt 2 358 359 romániai személy szociális kártyájára utalták át. Év végéig még egy 250 lej értékű részletet fognak folyósítani.

November közepéig azoknak is ki fogják állítani és kézbesíteni a szociális kártyákat, akik a támogatás második részletének utalása után léptek be a kedvezményezettek kategóriájába. A 250 lejes támogatás folyosítására esetükben november végéig sor kerül.

Marcel Boloş szakminiszter bejelentette, hogy a folyamat felgyorsításával megpróbálják még a téli ünnepek előtt feltölteni a szociális kártyákra a támogatás negyedik részletét.

Emlékeztetett ugyanakkor, hogy novemberben a 2020 januárjában indított program keretében a nehéz anyagi helyzetben levő személyeknek újabb élelmiszersegély-csomagokat fognak szétosztani, amelyek 12 féle alapvető fogyasztási cikket tartalmaznak.

A júniustól kezdődően az év végéig kéthavonta nyújtandó, egyenként 250 lej értékű támogatásra a nélkülözésben élő és a szegénység kockázatának kitett személyek jogosultak.

Ezt az összeget kizárólag élelmiszerek és meleg étel vásárlására használhatják a kedvezményezettek, az utalástól számított egy éven belül – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Október végén folyósítják a szociális utalványok harmadik részletét a jogosultak számára
Október végén folyósítják a szociális utalványok harmadik részletét a jogosultak számára

Október utolsó hetében sor kerül a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletének kifizetésére – jelentette ki Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben