Közös cél, hogy a romániai magyar közösségnek erős parlamenti képviselete legyen, és a törvényhozás mellett a kormányzati szerveket úgy befolyásolni, hogy azok figyelembe vegyék a gazdák valós igényeit – hangzott el az RMDSZ és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) vezetőinek keddi kolozsvári megbeszélésén.
2016. augusztus 23., 18:342016. augusztus 23., 18:34
2016. augusztus 23., 20:222016. augusztus 23., 20:22
A szövetség hírlevele szerint az RMDSZ már elkezdte választási programjának kidolgozását, és mivel a magyar közösség nagyobb része vidéken él, azt szeretné, ha ebben a dokumentumban hangsúlyosan megjelennének a gazdatársadalom elvárásai.
„Elengedhetetlen, hogy a gazdákat itthon, a vidéki kis és közepes gazdaságokat pedig életben tudjuk tartani. A gazdák nemcsak gazdasági tevékenységet folytatnak, hanem fejlesztik azt a régiót, ahol élnek, munkájuk azért is felel, hogy vidéken javuljon az életminőség, a kivándorlás helyett az itthon maradást válassza a felnövő generáció\" – idézte a hírlevél Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt. Mint ismert, Sebestyén Csaba RMGE-elnök márciusban jelentette be, hogy kilépett az MPP-ből, és az RMDSZ tagja lett.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!