Felmérés: továbbra is szoros a harc a második helyért, Simiontól nehezen vehető el az első hely

Felmérés

Szoros állás. Az AtlasIntel felmérése szerint Simion első fordulós győzelme szinte borítékolható, a kérdés az, ki jut be vele együtt a második fordulóba

Fotó: Robert Ghement/Agerpres

Továbbra is George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal az elnökjelöltek közül – derül ki egy friss felmérésből.

Krónika

2025. május 02., 11:022025. május 02., 11:02

Az AtlasIntel által a HotNews portál számára készített, pénteken – vagyis két nappal az első forduló előtt – ismertetett felmérés szerint Simion a voksok 30,2 százalékára számíthat, amivel megnyeri az első fordulót.

A második helyért ugyanakkor szoros a verseny.

A felmérés szerint jelenleg a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció közös jelöltje,

Crin Antonescu áll a második helyen 24,3 százalékkal, míg a harmadik Bukarest függetlenként induló főpolgármestere, Nicușor Dan, akinek 22,4 százalékos a támogatottsága.

A legutóbbi felméréshez képest Antonescu előnye 0,6-ról 1,9 százalékra nőtt Dannal szemben.

A negyedik a szintén függetlenként induló volt szociáldemokrata párti miniszterelnök, Victor Ponta 11,3 százalékkal, míg az ötödik helyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi áll 6,3 százalékkal.

Lavinia Șandrut mérték még 1 százalék fölött – 1,1 százalékos a támogatottsága, a maradék öt jelölt támogatottsága 1 százalék alatti.

A második fordulóban Simiont majdnem mindenki legyőzné, egyedül Pontával szemben nyerné meg az elnökválasztást.

A felmérés április 28. és május 1. között készült 3247 fős mintán, a hibahatár 2 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány

Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.

Bolojan: többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik a kormány
2025. augusztus 17., vasárnap

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint

A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.

Oroszország fokozza a Romániát célzó propagandát a médiahatóság egyik vezetője szerint
2025. augusztus 17., vasárnap

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak

Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.

Nem lazsáltak a belügyi szervek a hosszú hétvégén: több ezer bevetésen vettek részt, jogosítványok százai ugrottak