Ezúttal Nagy-Britanniában elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Tate fivéreket, akik cáfolják a vádakat

Képünk illusztráció •  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Képünk illusztráció

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A brit igazságügyi hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján hétfő este őrizetbe vették Andrew és Tristan Tate fivéreket, miután szexuális bűncselekményeket követhettek el, embereket kizsákmányolva, Nagy-Britanniában.

Krónika

2024. március 12., 10:212024. március 12., 10:21

„Idén március 11-én 23 óra 15 perc körül a bűnügyi nyomozó csoport, a különleges akciócsoport és a voluntari-i rendőrök két, az Egyesült Királyság igazságügyi hatóságai által kiadott európai elfogatóparancsot hajtottak végre, amelyeket személyek kizsákmányolásával járó szexuális bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki Nagy-Britanniában” – közölte kedd reggel az Ilfov megyei rendőrség.

Az együttműködés a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül történt. Szakmai támogatást a különleges műveleti igazgatóság nyújtott.

Andrew és Tristan Tate viszont határozottan elutasítják az ellenük felhozott összes vádat,

és „mélységes csalódottságukat” fejezik ki amiatt, hogy az ilyen vádak, beleértve a szexuális zaklatást is, 10 év után újra felbukkannak, és „új és érdemi bizonyítékok nélkül támadnak fel” – áll a kommunikációs csapatuk által kedd reggel kiadott közleményben.

A Tate testvérek „sokkoló fordulatnak” nevezik őrizetbe vételüket,

és azt mondják, hogy a vádak, amelyek 2012–2015-re nyúlnak vissza, „újra előbukkantak az árnyékból”, miután a brit ügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) 2017–2019-ben elutasította azokat.

Mint ismeretes, a romániai hatóságok a két testvér ellen 2023 júniusában vádat emeltek szervezett bűnözői csoport létrehozása, folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem és erőszak miatt.

A vádemelés során az ügyészek hét nőt azonosítottak, akiket „kényszermunkának vetettek alá azzal a céllal, hogy jelentős anyagi előnyökhöz jussanak”. „A hét sértett közül, akiket a szervezett bűnözői csoport szexuálisan kizsákmányolt, hárman polgári félként csatlakoztak a büntetőeljáráshoz” – közölte a DIICOT.

A Tate testvéreket azt követően vették őrizetbe, majd tartóztatták le, hogy 2022. december 29-én, hogy öt házkutatást tartottak Bukarestben és Ilfov megyében a fivérek és két bűntársuk tulajdonában lévő lakásokban. Ezt követően, 2023. január elején további hét házkutatást tartottak Bukarestben, Ilfov és Prahoba megyében. 2023 áprilisában házi őrizetbe helyezték őket, 2023 augusztusában pedig a házi őrizet helyébe bírósági felügyelet lépett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában