Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Európa több országában is az áruházak falát megbontva nagy értékű műszaki cikkeket zsákmányolt az a négy román férfi, akit a zalai rendőrök lepleztek le nemzetközi együttműködésben.
2023. január 05., 12:582023. január 05., 12:58
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Martin, a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársa felidézte, hogy 2021 októberében egy zalaegerszegi műszaki áruházból jeleztek betörést, amelynek során az épület hátsó falát megbontva jutottak be az elkövetők. Az üzletből és annak raktárából
Szigeti Zsolt, a nyomozócsoport tagja kifejtette: kiderült, hogy az elkövetők a betöréshez használt eszközöket két nappal korábban egy siófoki barkácsáruházban vásárolták, felvétel készült róluk és az autójukról is. Ennek nyomán arra is fény derült, hogy az elkövetők a vásárlás napján érkeztek Ausztriából Magyarországra egy osztrák és egy lengyel rendszámú autóval, Siófokon foglaltak szállást, és innen indultak Zalaegerszegre, hogy feltérképezzék a zalai betörés helyszínét.
Arról is készültek felvételek, hogy a zalaegerszegi zsákmány megszerzése után Románia felé hagyták el az országot. A zalai rendőrök több európai ország hatóságaival is felvették a kapcsolatot, így
Karmazsinné Srágli Izabella, a ZVRFK bűnügyi osztályának munkatársa elmondta: az azonosítást követően tavaly áprilisban Hágában tartottak találkozót a magyar, a román és a többi érintett ország bűnügyi hatóságainak munkatársai. Együttműködésüknek köszönhetően
Hozzátette, mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és a Zalában használt ruházatukat is lefoglalták. Két embert gyanúsítottként, kettőt pedig tanúként hallgattak ki, de mind a négy ember Romániában szabadlábon védekezhet az ellene folyó eljárásban.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!