Erdély kiárusítása: Kelemen Hunor szerint csupán a PNL–PSD-csata része volt Klaus Iohannis kijelentése

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti „politikai csatározás részét” képezték Klaus Iohannis államelnöknek a 2020 áprilisában az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó kijelentései – véli Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ-elnöke, aki szerint az államfő tudta, hogy „semmiféle titkos szövetkezés nem létezett”.

Krónika

2021. március 07., 17:212021. március 07., 17:21

2021. március 07., 17:282021. március 07., 17:28

„Semmiféle titkos szövetkezés nem volt, és ezt Iohannis államelnök is tudta. (...)

Idézet
Beszéltem Iohannis elnökkel, és a jövőbe nézünk. Ez nem jelenti azt, hogy a múlt elfelejtődik, mintha mi sem történt volna, de jelenleg az a fontos, hogy lássuk, mit tehetünk együtt, ebben a koalícióban az országért.

Tavaly még dilemmában voltam azt illetően, hogy Iohannis elnök kijelentése a PNL és a PSD között zajló politikai harc részét képezte-e, vagy pedig paradigmaváltás volt. Ma már elmondhatom, hogy véleményem szerint a politikai harc része volt, semmi több” – jelentette ki vasárnap Kelemen a Prima TV műsorában.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lett mégis a szövetség Klaus Iohannis államelnök partnere az elnöknek az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó tavalyi kijelentéseit követően, Kelemen azt válaszolta, hogy

az általa vezetett alakulat nem akar részt venni a román pártok között zajló háborúban, és ő bízik abban, hogy a jövőben hasonló dolgok nem fognak megismétlődni.

„A 30 év alatt, ahányszor csak a politikai harctéren bevetették ezeket a témákat, mi mindig azt mondtuk, hogy ez óriási tévedés, senki nem akarja Erdélyt eladni, elszakítani, (...) és mindig kértük politikus kollégáinkat, hogy találjanak más témákat, ne vigyenek bele minket a köztük zajló belső háborúba. A tavaly ez mégis újra megtörtént. Hinni szeretném, hogy ez soha nem fog újra megtörténni, (...) a politikai csatározásnak is bizonyos normális és elfogadható határokon belül kell zajlania” – fejtette ki az Agerpres szerint Kelemen.

MInt ismeretrs, az államfő 2020. április 29-én bírálta a Székelyföld autonómistatútumának tervezetét, hangsúlyozva, a Szociáldemokrata Párt segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon. „Jó napot kívánok, PSD! – mondta akkor magyarul az elnök. – Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól,

Idézet
a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak. Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserébe?”

– fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Egyébként Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Prima Tv-nek adott interjúban kifejtette,

szeretné, hogy a jelenlegi koalíció 8 évig kormányon maradna, és azt is kifejtette, kizárt, hogy az elkövetkező négy évben a szövetség törvényhozói bármiféle bizalmatlansági indítványt támogassanak.

Kelemen szerint egy kormány hosszú távon, 8, 10 év alatt tudna valójában érdemleges dolgokat megvalósítani, de legalább négy évig kell kormányon maradni, mert ha nem, az katasztrófa lenne az ország és mindenki számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut