Sok áldozatot koldulásra kényszerítenek az emberkereskedők
Fotó: Pixabay
Az emberkereskedelem Európai Unióban regisztrált áldozatainak száma a 2021-es 7155-ről 41 százalékkal 10 093-ra nőtt 2022 végére, noha a tényleges szám lényegesen magasabb lehet, mivel sok áldozat továbbra is ismeretlen a hatóságok előtt – közölte az Európai Bizottság az emberkereskedelem elleni küzdelem terén az Európai Unióban elért eredményekről szóló ötödik jelentésében kedden.
2025. január 22., 12:002025. január 22., 12:00
A 2021–2022 közötti időszakra vonatkozó statisztikák elemzését tartalmazó jelentésében az Európai Bizottság emlékeztetett: az emberkereskedelem olyan bűncselekmény, amely emberéleteket tesz tönkre, megfosztva az érintetteket a méltóságuktól, a szabadságuktól és az alapvető jogaiktól.
a 2019–2020-as jelentési időszakban feljegyzett 14 311 emberhez képest, valamint a legmagasabb szám 2013 óta – jegyezték meg.
Az emberkereskedők 74 százaléka üzleti típusú bűnözői viszonyban álló, egymáshoz lazán kapcsolódó csoportokban és hálózatokban vagy strukturált bűnszervezetekben tevékenykedik.
Több mint 130 helyszínen tart házkutatást szerdán a DIICOT kábítószer-kereskedelemre, embercsempészetre, migránscsempészetre, gyermekpornográfiára és számítógépes bűnözésre szakosodott bűnszervezetek felszámolására.
Az emberkereskedelem gyakran kapcsolódik más bűncselekményekhez, például kábítószer-kereskedelemhez, migránscsempészéshez, vagyon elleni szervezett bűnözéshez, vagy pénzmosáshoz és okmányokkal való visszaéléshez.
Az emberkereskedelem a világ második legelterjedtebb illegális gazdasági tevékenysége. Becslések szerint a kényszermunka az emberkereskedők számára évente 236 milliárd amerikai dollár nyereséget termel világszerte, ami áldozatonként közel 10 ezer amerikai dollár hasznot jelent.
e területen áldozatonként évente 20 ezer amerikai dollár nyereséget érnek el az emberkereskedők. Noha a nyereség magas, és 2014 óta 37 százalékkal nőtt, az elkövetők számára továbbra is alacsony kockázattal jár – hívták fel a figyelmet.
A jelentés szerint az emberkereskedelem jelentős nemi dimenzióval rendelkező bűncselekmény. A 2021–2022-es időszakban az unióban az áldozatok 65 százaléka volt nő és lány. A szexuális kizsákmányolás áldozatainak többsége (92 százalék) nőnemű volt, 68 százalékuk 18 évesnél idősebb nő, 24 százalékuk pedig kiskorú lány.
Az unióban a gyermekek kizsákmányolásának minden formája megjelenik, főként a szexuális kizsákmányolás, a bűnözésre kényszerítés, a koldulásra kényszerítés, a kényszerházasság és munkaerő-kizsákmányolás.
Az unióban regisztrált emberkereskedelem áldozatainak közel egyötöde (19 százalék) volt gyermek. A gyermekáldozatok aránya 2021–2022-ben 3 százalékkal csökkent a 2019-2020-as időszakhoz képest.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely kizárja a felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásának lehetőségét rabszolgatartás, emberkereskedelem és gyermekkereskedelem bűntette esetén.
A munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem áldozatainak többsége férfi (70 százalék). Az emberkereskedelem egyéb formái – a bűnözésre kényszerítés, a koldulásra kényszerítés, az illegális szerveltávolítás, vagy a kizsákmányoló béranyaság – az összes áldozat 14 százalékát érintették.
Az emberkereskedelem unióban regisztrált áldozatainak 46 százaléka uniós tagország állampolgára, 54 százalékuk pedig unión kívüli ország állampolgára volt. Ez – mint megjegyezték – elmozdulást jelent a 2019–2020-as időszakhoz képest, amikor a regisztrált áldozatok többsége (55 százalék) uniós tagország állampolgára volt.
A Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Szlovákiában és Lettországban regisztrált áldozat szinte mindegyike az adott ország saját állampolgára volt.
Emberkereskedelem elleni országos stratégia a 2024–2028 közötti időszakra – ez a címe annak a dokumentumnak, amelyet minap fogadott el a bukaresti kormány. Céljuk, hogy 2030-ra felszámolja a nők és lányok elleni erőszak minden formáját.
Míg a Nigériából, Kamerunból, Kínából és a latin-amerikai országokból származó áldozatok főként nők, akik szexuális kizsákmányolás céljából válnak emberkereskedelem áldozatává, a Marokkóból, Bangladesből, Pakisztánból, a Fülöp-szigetekről, Algériából és Indiából származó áldozatok főként férfiak, akik munkaerő-kizsákmányolásnak vannak kitéve.
A felnőtt kísérő nélküli kiskorú migránsok különös mértékben veszélyeztetettek, és kiszolgáltatottak az emberkereskedőkkel szemben – hívták fel a figyelmet. A 2018 és 2022 közötti időszakban minden évben jelentősen nőtt az Európába érkező, felnőtt kísérő nélküli kiskorúak száma, 2022-ben elérve a 15 928 főt.
A főként észak-afrikai és afgán migránscsempész- és emberkereskedő-hálózatok fiatal afgán, marokkói, algériai vagy tunéziai fiúkat zsákmányolnak ki, és az unióba vezető migrációs útvonaluk mentén prostitúcióra vagy szexuális erőszakra kényszerítik őket. A kizsákmányolást gyakran a közösségi médiában terjesztik azzal a céllal, hogy pénzt zsaroljanak ki a családjuktól – írták a jelentéstevők.
Az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről szóló irányelv megerősíti a hatóságok eszközeit az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények kivizsgálására és az áldozatok jobb támogatására. Hangsúlyozza a gyermekvédelem fontosságát, és súlyosbító körülményként tartalmazza az online szexuális kizsákmányolást – tették hozzá.
A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.
A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.
Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.
Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.
Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.
Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).
szóljon hozzá!