Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Döntő házként fogadta el a képviselőház azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a használaton kívül helyezett járművek begyűjtésére és szétbontására jogosult vállalatok kötelesek jól látható táblákon jelezni tevékenységüket.
2024. március 26., 15:402024. március 26., 15:40
Az Agerpres hírügynökség által idézett tervezet azt is előírja, hogy a használaton kívül helyezett járművek begyűjtésével és szétbontásával foglalkozó műhelyeket pannókkal kell bekeríteni úgy, hogy esztétikailag ne rontsák a környék látványát, megakadályozva egyúttal a zajszennyezést, illetve az illetéktelen személyek behatolását.
A szenátus korábban már elfogadta a tervezetet, a képviselőház döntő törvényhozási fórumként szavazott róla, így már csak Klaus Iohannis államfőnek kell kihirdetnie, hogy megjelenjen a Hivatalos Közlönyben, és hatályba léphessen.
A belügyminisztérium a légirendészeti főfelügyelőség egyik Black Hawk helikopterét is beveti az áradások által megrongált Galac megyei infrastruktúra helyreállítására.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu hétfőn bejelentette, hogy függetlenként versenybe száll egy Kovászna megyei képviselői helyért, és elkezdi az indulásához szükséges támogató aláírások összegyűjtését.
A Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a szeizmológiai szempontból aktív Vrancea térségét és Buzău megyét hétfőn délután – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi listájának vezetőjeként elindulhat Klaus Iohannis államfő az idei parlamenti választáson – legalábbis egyes körök ezt fontolgatják a párt vezetésén belül.
Marcel Boloş pénzügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy valamennyi árvízkárosult háztartás 10 000 lejt kap az azonnali szükségletek fedezésére, és az áradások halálos áldozatainak családjai további 10 000 lejben részesülnek.
Az Európai Unió lakosságának 6,8 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt tavaly, 0,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban – mutat rá hétfői jelentésében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Egyik párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani az év végi parlamenti választások után, kénytelenek lesznek politikai szövetséget kötni – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Útmutatót dolgozott ki az igazságügyi minisztérium arról, hogy a szexuális erőszak vagy zaklatás áldozatai hova, hogyan, mikor és kihez fordulhatnak segítségért.
A bukaresti Győzelem téren tüntetnek hétfőn 10 és 14 óra között a fogyatékkal élő nyugdíjasok.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti koalíció a decemberi parlamenti választásokat követően is megmaradhat, és az államfői tisztség sorsa és a két párt elnöke között dőlhet el.
szóljon hozzá!