Zajlanak a májusi elnökválasztás előkészületei
Fotó: Presidency.ro
Ilie Bolojan ügyvivő elnök az elnökválasztás megszervezésének logisztikai elemeit vitatta meg hétfőn az illetékes intézmények képviselőivel – közölte a találkozó után az elnöki hivatal, hozzátéve azt is, hogy az előkészületek országon belül és kívül is az ütemterv szerint haladnak.
2025. március 17., 13:592025. március 17., 13:59
Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint céljuk az intézmények megerősítése annak érdekében, hogy a választási jogszabályokat az online környezetben is hatékonyan lehessen alkalmazni. Ehhez az illetékes intézmények szoros együttműködésére és koordinálására van szükség.
Külföldön a szavazóhelyiségek azonosítása zajlik, a hatóságok ugyanis fontosnak tartják, hogy ugyanannyi szavazóhelyiséget tudjanak kialakítani külföldön, mint az előző választásokon. Kihívást jelent a szervezés Lengyelországban és Portugáliában, ahol a romániai elnökválasztás második fordulójának napján belső választásokat is tartanak.
Március 20-án éjfélig regisztrálhatnak az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján azok a külföldön élő román állampolgárok, akik levélben szavaznának a május 4-i elnökválasztáson.
Az országban az ütemterv szerint folynak az elnökválasztás előkészületei, ezt az Állandó Választási Hatóság (AEP) és a belügyminisztérium egyaránt megerősítette.
Döntés született arról is, hogy az online térben folyó választási kampány ellenőrzésére és az illegális tartalmak kiszűrésére munkacsoportot hoz létre az AEP, a Központi Választási Iroda (BEC), az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) és az országos távközlési hatóság (ANCOM).
Ilie Bolojan ügyvivő államfő hétfő délelőttre hívta a Cotroceni-palotába a májusi elnökválasztás megszervezéséért felelős intézmények és hatóságok képviselőit. Cristian Diaconescu nemzetbiztonsági ügyekkel megbízott elnöki tanácsadó azt nyilatkozta vasárnap este a Digi24-nek, hogy
A konzultáción részt vett Marcel Ciolacu miniszterelnök, Marian Neacșu és Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettesek, Ana Cristina Tinca külügyi államtitkár, Vajda Zsombor, az Állandó Választási Hatóság (AEP) ügyvivő elnöke, Valentin Alexandru Jucan, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valeriu Zgonea, az országos távközlési hatóság elnöke, Asztalos Ferenc Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, valamint Gabriel Dinu, az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) főigazgató-helyettese. Ugyanakkor részt vesz a megbeszéléseken Luminița Odobescu elnöki tanácsadó és Bianca Firezar államtanácsos is.
Hiába zárták ki a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut a megismételt elnökválasztásból, egy friss felmérés szerint a szuverenista oldal jelöltjének áll a zászló.
Jóváhagyta vasárnap az RMDSZ vezetősége a magyar szervezet belépését a következő román kormányba, egyúttal a leendő kormánytagok névsorát is elfogadta.
Hétfőn várhatóan aláírják a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői – jelentette be Ilie Bolojan.
Meglepőt húzott Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik volt politikusát, Dragoș Pîslarut javasolta európai forrásokért felelős miniszternek a PNL színeiben.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vasárnap figyelmeztetett, hogy a TikTok közösségi médiaplatformon a SRI nevével és logójával visszaélő fiókokat azonosítottak.
580 ezer dollárt találtak egy férfi poggyászában, aki Ukrajnából lépett be Romániába a sireti határátkelőhelyen keresztül – közölte vasárnap a Suceava megyei határrendészet.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet. A miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A Nicușor Dan áééamfő által kormányalakításra felkért pártok, illetve a nemzeti kisebbségek képviselői a szombat este az elnökkel folytatott egyeztetésen sem tudtak dűlőre jutni a leendő kormányprogram kapcsán.
Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.
szóljon hozzá!