Ellopott dák kincsek: a kulturális örökség védelmét érintő jogalkotási hiányosságokat is feltárt az ellenőrző testület
Fotó: Drents Museum/Facebook
A dák kincseknek a hollandiai Drents Múzeumban (Assen) való kiállításának körülményeit vizsgáló miniszterelnöki ellenőrző testület vizsgálódása nyomán arra a következtetésre jutott, hogy „jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, illetve, hogy ebben az esetben nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó törvényi előírásokat.
2025. február 07., 09:312025. február 07., 09:31
A kormány csütörtökön tette közzé a Román Nemzeti Történelmi Múzeumban és a művelődésügyi minisztériumnál végzett vizsgálódás eredményeinek összefoglalóját. E szerint az ellenőrzés egyrészt a kulturális örökség védelmét érintő jogalkotási hiányosságokat, másrészt a kulturális örökég ingó elemeinek országból való ideiglenes kivitelére vonatkozó jogi keret megsértését tárta fel – olvasható a közleményben. A testület megállapította, hogy
és például a madridi és római kiállításokhoz viszonyítva ezek az intézkedések kevésbé szigorúak voltak, legalábbis ami a nonstop őrszolgálatot illeti.
50 százalék az esélye annak, hogy a tolvajok, akik ellopták a coțofenești-i sisakot és a három dák karkötőt az asseni Drents Múzeumból, beolvasztották a romániai arany műkincseket – véli Arthur Brand műkincsek megtalálására szakosodott nyomozó.
Az is kiderült, hogy a Román Nemzeti Történelmi Múzeum szintjén nem került az igazgatótanács elé jóváhagyásra a holland múzeummal kötendő megállapodás a dák műkincsek kiállításáról, ami ellentmond az intézmény működési szabályzatának. Ugyanakkor
Az ellenőrzések eredményeit továbbították a legfőbb ügyészségnek – derül ki az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatásból.
A holland rendőrség a múlt héten házkutatást tartott egy román nő Heerhugowaardban lévő otthonában az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsek ügyében folytatott nyomozás részeként – derült ki az AD című holland lap hétfői számából.
További két hétig előzetes letartóztatásban marad a dák műkincsek elrablásának ügyében őrizetbe vett három gyanúsított – ismertették az egyik holland bíróság pénteki döntését a holland ügyészség illetékesei, akiket az NL Times portál idézett.
A kormány csütörtökön további három hónappal, 2025. június 30-ig meghosszabbította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) díjának korlátozását – számolt be a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő.
A bukaresti kormány lehetővé tette, hogy útlevélként is használható elektronikus útlevelet kapjanak a külföldi állandó lakhelyre költözött román állampolgárok.
Emil Hurezeanu külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy pénteken tárgyal Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
Marcel Ciolacu miniszterelnök kormánya támogatásáról biztosította Moldova európai integrációs törekvéseit, és felköszöntötte a Prut határfolyón túl élő románokat Besszarábia és a Román Királyság 1918-as egyesülésének évfordulója alkalmából.
A bukaresti parlament előtti Constituției (Alkotmány) téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.
Nem romlott meg a Románia és az Egyesült Államok közötti viszony – állítja Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Éles pengeváltás alakult ki az RMDSZ és Victor Ponta között azután, hogy az államelnöki tisztségre pályázó exminiszterelnök szerint ő soha nem bízta volna a pénzügyminisztérium irányítását a magyar alakulatra.
A bukaresti törvényszék helyt adott szerdán a kommunista rezsim ellen harcolók érdemeinek elismerésével foglalkozó államtitkárság beadványának, és érvénytelenítette Ion Iliescu volt államfő forradalmárigazolványát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond nem zárja ki, hogy a koalíció meg fogja vitatni a külügyminiszter hozzáállását a román állampolgárok amerikai vízummentességének felfüggesztéséhez.
Az országos próbavizsgák eredményei nem maradhatnak csak statisztikák – jelentette ki egy szerdai sajtóeseményen Daniel David oktatási miniszter.
szóljon hozzá!