Elítélték Déva új elöljáróját

Megválasztása után kevesebb mint egy héttel összesen hat év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a bukaresti legfelsőbb bíróság Déva új polgármesterét, Mircia Muntean parlamenti képviselőt. 

Rostás Szabolcs

2016. június 12., 16:082016. június 12., 16:08

Pénteken kihirdetett alapfokú ítéletében a bíróság ittas vezetés miatt két év szabadságvesztést szabott ki a pályafutása során immár az ötödik pártban politizáló honatyára, akinek büntetéséhez hozzáadták a korábban kapott négyéves felfüggesztett szabadságvesztést is.

A június 5-ei helyhatósági választáson a szavazatok 35 százalékának begyűjtésével a hunyadi megyeszékhely polgármesterévé választott Muntean 2014 októberében annyira részeg volt, hogy képtelen volt időben megállni az általa vezetett személygépkocsival, és belerohant a jelzőlámpa piros jelzésénél várakozó autókba. A baleset után a parlamenti képviselő (akinek az összeférhetetlenség elkerülése érdekében le kell mondania törvényhozói mandátumáról) elmenekült a helyszínről, fél óra elteltével azonban a rendőröknek sikerült előállítaniuk a közeli bokrokban lapuló politikust. A vizsgálatok nyomán egy ezreléket meghaladó véralkoholszintet mutattak ki a szervezetében.

Mircia Munteannak ugyanakkor nem ez volt az első összetűzése az igazságszolgáltatással. 2013-ban a legfelsőbb bíróság jogerősen négy év felfüggesztettre ítélte hivatali hatalommal való visszaélés bűntette, egészen pontosan illegális telekügyletek miatt. Ha jogerősen is elítélik az elöljárót, időközi választást kell kiírni a megyeszékhelyen.

A korábban az egykori Demokrata-Liberális Pártban (PDL), a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), a Szociáldemokrata Pártban (PSD) és a Románia Haladásáért Országos Szövetségben (UNPR) is megfordult 53 éves politikus 1996 és 2012 már irányította a dévai városházát, négy évvel ezelőtt pedig a PSD jelöltlistáján szerzett képviselői mandátumot. Az idei önkormányzati megmérettetésen a Mircea Geoană volt külügyminiszter vezette Román Szocialista Párt (PSRO) színeiben nyerte el a polgármesteri tisztséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg