A törökországi Antalyában vasárnap reggel elhunyt Florin Cioabă, a világ romáinak önjelölt királya. Az 58 éves Cioabă egy héttel ezelőtt, törökországi nyaralása közben lett rosszul, majd kórházba szállítása után az orvosok megállapították, hogy infarktust szenvedett.
2013. augusztus 18., 15:422013. augusztus 18., 15:42
Szombaton életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amelynek során a vérkeringést elősegítő műszert (tulajdonképpen műszívet) ültettek be a mellkasába. Ezt követően a páciens rövid időre magához tért a kómából, vasárnap reggel azonban a szíve leállt. Traian Băsescu államfő kérésére a legismertebb bukaresti szívsebész, Şerban Brădişteanu is Törökországba utazott, hogy szükség esetén segítséget nyújtson az ottani orvoscsoportnak.
Florin Cioabă az apjától örökölte 1997-ben a cigányok nemzetközi királya címet, uralkodói tekintélyét a romániai roma közösség jelentős hányada elismerte. Az ellentábor az önmagát császárrá koronáztató Iulian Rădulescu mögé sorakozott fel, aki vasárnap harminc napos gyászt rendelt el a cigányok körében.
Különben Cioabát idén áprilisban elnökévé választotta a Nemzetközi Roma Szövetség Nagyszebenben ülésező kongresszusa. A cigánykirály ekkor „roma útlevelet\" ígért a szövetség büntetlen előéletű tagjainak, az okmány a közösségen belül érvényes, kiváltói pedig a roma közösséghez tartozást, a cigányok iránti elhivatottságukat fejezhetik ki általa.
Évekkel ezelőtt nemzetközi botrányt váltott ki azzal, hogy a roma hagyományoknak megfelelően 12 évesen adta férjhez a lányát. A botrányt követően Cioabă a gyermekházasságok ellen, a roma gyermekek iskoláztatása mellett foglalt állást. Az önjelölt romakirály – akit vasárnap többek között Traian Băsescu is méltatott egy gyászjelentésben – holttestét várhatóan hétfőn szállítják haza Nagyszebenbe.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.
szóljon hozzá!