Fotó: Erdély Bálint Előd
Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 2030-ig szóló országos erdőstratégiáról szóló határozatot – jelentette be a kabinet ülése után Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
2022. október 05., 18:382022. október 05., 18:38
A tárcavezető közlése szerint az erdészeti ágazat középtávú közpolitikai irányvonalait rögzítő dokumentum szemléletváltást hoz a romániai erdőgazdálkodásban.
Ugyanakkor az erdőknek továbbra is biztosítaniuk kell a lakosság és az ipar számára szükséges faanyagot, a fenntartható erdőgazdálkodás által. Éppen ezért széleskörű egyeztetési folyamattal olyan stratégiát fogadtunk el, amely egyensúlyt teremt az erdők társadalmi, gazdasági szerepe, valamint az erdővédelem, a biológiai sokféleség megőrzése között” – idézte Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.
A miniszter kiemelte, hogy az erdőstratégia kulcselemei közé tartozik a felelős erdőgazdálkodás ösztönzése és az erdészeti tevékenység hatékony ellenőrzése is. „Az új erdőstratégia hangsúlyosabb felelősségvállalással ruházza fel az erdőtulajdonosokat, legyenek azok állami, önkormányzati vagy magánkézben. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a természetvédelmi előírások miatt számos erdőtulajdonos kerül hátrányba, méltányos kompenzációkra van szükség” – hangsúlyozta Tánczos Barna.
A kidolgozásában a Brassói Egyetem Erdészeti és Erdőgazdálkodási Karának és a Suceavai Egyetem Erdészeti Karának oktatói, valamint az ágazat más szakértői vettek részt, és széleskörű konzultációs folyamat után fogadták el – írja az Agerpres.
Az erdőstratégiával összhangban a környezetvédelmi minisztérium nagyszabású erdősítési kampányt indít. Az uniós helyreállítási alapból 56 ezer hektár új erdő telepítését támogatják. Erdősítésre, a leromlott állapotú erdők újraültetésére és városi parkerdők létrehozására 730 millió lejt különítettek el.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
szóljon hozzá!