A kijárási tilalom időszakában is el lehet hagyni a lakhelyet, ezt azonban a hatóságok kérésére meg kell indokolni egy előzőleg megírt nyilatkozattal
Fotó: Rab Zoltán
Érvénybe léptek az új járványügyi óvintézkedések, amelyeket csütörtökön fogadott el a kormány.
2021. március 28., 12:582021. március 28., 12:58
Mint ismeretes, az új rendelkezések már pénteken megjelentek a Hivatalos Közlönyben, Florin Cîţu miniszterelnök azonban közölte, hogy azok csak vasárnaptól, március 28-ától lépnek érvénybe, mert a vállalkozásoknak nehéz egy nap alatt átállni az új órarendre.
Az új óvintézkedések között az egyik legfontosabb, hogy
A szigorításon akkor enyhítenek, ha a fertőzöttségi ráta 3,5 ezrelék alá csökken.
Az eddig elhangzottakkal ellentétben nem pénteken, hanem csak vasárnap lépnek életbe a kormány által csütörtökön elfogadott új járványügyi korlátozások – közölte hivatalos Facebook-oldalán a kormány. Az információt a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) is megerősítette, közlése szerint a megyei vé
Kivételes esetekben – például munkaügyi vagy egészségügyi okokból, a településen való átutazás esetén, haláleset bekövetkeztekor – a kijárási tilalom időszakában is el lehet hagyni a lakhelyet, ezt azonban a hatóságok kérésére meg kell indokolni egy előzőleg megírt nyilatkozattal.
Nem érvényes a korai bezárásra vonatkozó intézkedés a gyógyszertárakra, benzinkutakra, a házhoz szállító cégekre és a kilencnél több férőhelyes járműveket használó szállítási vállalatok dolgozói esetében.
Ugyanakkor vasárnap, március 28-án 22 óráig elhagyhatják lakhelyüket azok, akik a pészah ünnepre mennek, április 3-án és 4-én pedig hajnali 2 óráig azok, akik a húsvéti egyházi szertartáson vesznek részt.
Újabb korlátozásokról, szigorításokról döntött a bukaresti kormány csütörtök esti ülésén, amelyen elfogadták az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozatait.
További óvintézkedéseket is foganatosítanak vasárnaptól azokon a településeken, amelyeken a 14 nap alatt jegyzett új koronavírusos megbetegedések száma ezer lakosra vetítve meghaladja a 4-et.
Az edzőtermek akkor nyithatnak ki ismét, amikor az incidencia 3,5 ezrelék alá esik. Az intézkedés kizárólag a fitnesztermekre érvényes, a hivatásos sportolók által használt sporttermekre nem – írja az Agerpres.
Március 19-e és 25-e között közel 45.000 bírságot szabtak ki a hatóságok 9.067.000 lej értékben a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megfékezését célzó óvintézkedések áthágása miatt.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!