Fotó: Facebook/Elena Udrea
Azzal fenyegetőzött szerdán Elena Udrea több korrupciós eljárásban is érintett volt fejlesztési idegenforgalmi miniszter, hogy nyilvánosságra hozza mindazok politikusok és újságírók nevét, akiknek karrierjét annak idején ő támogatta többek között anyagilag is, ám akik most „szemétségeket” terjesztenek róla.
2018. január 03., 16:432018. január 03., 16:43
2018. január 03., 18:172018. január 03., 18:17
A szerdán a közösségi oldalán közzé tett üzenetben arról ír: szeretett volna megmaradni az ünnepek nyugodt és békés hangulatában, de nem maradhat közömbös egyesek „szemétségeivel” szemben. Az általa csak „talpnyalóknak” minősített érintetteket azzal vádolja, hogy annak idején „a kilincset nyalták” annak érdekében, hogy megszerezzék a támogatását bizonyos pártbeli vagy sajtóbeli tisztségek megszerzésére, esetleg abban, hogy polgármesterjelöltek legyenek valamelyik bukaresti kerületben, illetve hogy volt férje, a szintén számos korrupciós ügyben érintett Dorin Cocoş anyagilag támogassa őket.
– írja Udrea.
A volt politikus leszögezte: előfordulhat, hogy nyilvánosságra hozza minden érintett nevét, illetve azt is, hogy mennyi pénzt kaptaak. „Ha nem doblak fel benneteket, talpnyalók, akkor magamért teszem, hogy ne legyek olyan, mint ti. De ha arra számíttok, hogy békén hagynak benneteket, ha a nyelveteket mostantól a Rendszer hátsójába költöztetitek, illetve mert átugrottatok Johannis hajójába, akkor azt mondom: teljesen ostobák vagytok. A talpnyalók egyszer úgyis megfizetnek” – fogalmazott Udrea.
A volt miniszter ellen számos korrupcióellenes eljárás zajlik, legutóbb december 20-án emelt ellene vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) befolyással üzérkedés és pénzmosás gyanújával.
Románia a partnerségen és együttműködésen alapuló nyitott hozzáállásra törekedett és törekszik továbbra is annak érdekében, hogy a Magyarországgal ápolt kapcsolatában rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza.
A korrupció továbbra is jelentős kockázatot jelent Romániában – szögezte le az Európai bizottság a Romániáról szóló legfrissebb jogállamisági jelentésben, amely kisebbségü témákkal nem foglalkozik.
Az energia a magyar–román együttműködés talán jelenleg legsikeresebb területe – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bukarestben találkozott Sebeastian Burduja román energiaügyi tárcavezetővel.
Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy Románia csatlakozása a schengeni térséghez a légi és tengeri forgalomban fontos mérföldkőnek számított, de hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés megszüntetése a szárazföldi határátkelőkön továbbra is kiemelt cél.
Csapadékra vonatkozó első- és másodfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország háromnegyed részére.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol kora reggeli bejelentése szerint a regionális energiaellátással kapcsolatos legfontosabb kérdések kerülnek napirendre.
Románia irányába tartó orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot az Ukrajnával határos Tulcea megye északi részén szerdára virradóra.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)