Elégedetlen a bérezéssel, utcára szólítja tagjait az egyik tanügyi szakszervezet

•  Fotó: Facebook/Fsli Romania

Fotó: Facebook/Fsli Romania

Tiltakozó akciókat tervez március 2-ától a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), amely többek között azt követeli, hogy valamennyi tanügyi alkalmazott kapja meg a 2017-es bértörvényben az idei évre előirányzott fizetését.

Krónika

2023. február 28., 17:152023. február 28., 17:15

2023. február 28., 17:252023. február 28., 17:25

A szervezet keddi közleménye szerint csütörtökön délután a jászvásári (Iaşi) prefektúra épülete elé szerveznek tüntetést, amelyre több mint 500 szakszervezeti tagot várnak. A szakszervezet szerint a tanügyi alkalmazottak számos olyan problémával szembesülnek, amelyeket nem oldottak meg a hatóságok. Az ágazat iránti érdektelenséggel vádolják a román kormányt, és emiatt szerintük nem maradt más hátra, mint hogy az oktatásban dolgozók ismét az utcára vonuljanak.

A FSLI többek között sürgeti, hogy valamennyi tanügyi alkalmazott kapja meg a 2017-es bértörvényben az idei évre előirányzott fizetését.

Követelik továbbá, hogy emeljék meg a tanügyi kisegítő személyzet bérét, fizessék ki maradéktalanul a tanügyi alkalmazottak munkakörülményeinek megfelelő bérpótlékokat és a készülő új bértörvényben a pedagógusok kerüljenek magasabb javadalmazási kategóriába.

A szakszervezeti szövetség közölte, hogy ha a követeléseit nem teljesítik, akkor márciusban és áprilisban sztrájkőrséget állnak a kormány és több megye prefektúrájának épülete előtt, májusban tiltakozó felvonulást tartanak Bukarestben, a hónap végén pedig az általános sztrájk kirobbantásához gyűjtenek aláírásokat.

Ligia Deca oktatási minisztere hétfőn hozta nyilvánosságra az új közoktatási és felsőoktatási kerettörvény tervezetét, amely szerint a tanárok – szakmai tapasztalatuk és didaktikai továbbképzések függvényében – progresszív bérezést kapnak, amelyet a mindenkori országos bruttó átlagbérből számítanak ki.

korábban írtuk

Fokozódik az elégedetlenség, általános sztrájkra készülnek az oktatási rendszerben
Fokozódik az elégedetlenség, általános sztrájkra készülnek az oktatási rendszerben

Meglehetősen nagy az elégedetlenség az oktatási rendszerben dolgozók körében a bérekkel kapcsolatban, ám ha a tettek mezejére kell lépni, akkor már nehéz mozgósítani az alkalmazottak egy részét, így a tiltakozások megszervezése nem problémamentes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint