Fotó: Returo.ro
Több mint 18 millió italcsomagolást váltottak vissza eddig februárban a betétdíjas rendszerben – számolt be szerdai sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter.
2024. február 28., 19:432024. február 28., 19:43
2024. február 28., 19:512024. február 28., 19:51
Mircea Fechet szerint ez hatalmas növekedés az előző hónapokhoz képest, decemberben ugyanis 30 000, januárban pedig 2,2 millió italcsomagolást sikerült begyűjteni a lakosságtól. Emlékeztetett arra, hogy februárnak még nincs vége, és
„A dolgok jelenlegi állása szerint remélhetőleg Románia egyike lesz azoknak az országoknak, ahol az újrahasznosítás életformává válik” – jelentette ki Fechet. Elismerte azt is, hogy a visszaváltási rendszer még nem működik tökéletesen, de közlése szerint a minisztérium a kereskedőkkel konzultálva folyamatosan dolgozik a zavarok elhárításán.
A miniszter megjegyezte: akadnak olyan gazdasági szereplők, amelyek vonakodnak részt venni a rendszerben, különböző kibúvókra hivatkozva bírósághoz fordulnak, vagy törvénymódosítás révén próbálnak mentességet szerezni az előírások alól. Hangsúlyozta, hogy a kötelezettség mindenkire vonatkozik. „Egyértelműen elutasítjuk a betétdíjas visszaváltási rendszerből való kilépésre irányuló kísérleteket” – jelentette ki a bukaresti zöldtárca vezetője.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden kijelentette, hogy május-júniusban lehet majd felmérni a betétdíjas visszaváltási rendszer hatékonyságát.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!