Fotó: Pinti Attila
Csak június elseje után döntenek a romániai hatóságok arról, hogy kötelező marad-e a maszk az irodákban akkor is, ha mindenki megkapta már a koronavírus elleni oltást – nyilatkozta Florin Cîţu kormányfő.
2021. május 16., 10:592021. május 16., 10:59
Amikor szombat este arról kérdezték, hogy a beoltott személyeknek továbbra is viselniük kell-e a maszkot munkahelyükön, a miniszterelnök így válaszolt: „Még nincs világos döntés, június elseje után hozzuk meg”.
Jelezte egyúttal, valószínűleg módosítani fogják azt az egészségügyi miniszteri rendeletet, amely ezt a kérdést a munkáltatóra bízza.
– idézi a kormányfőt a News.ro hírügynökség.
Az egészségügyi minisztérium pénteken adott ki egy rendeletet, amely egy, 2020 májusában kiadott, egyebek mellett a maszkviselés szabályait rögzítő rendeletet módosít. Az egyik új előírás szerint, miután a munkaorvos felméri a kockázatot, nem kötelező a maszk viselése, amennyiben egy alkalmazott egyedül van az irodában, vagy minden munkatárs legalább tíz napja megkapta a koronavírus elleni oltás második dózisát is.
Szombaton azonban megjelent a Hivatalos Közlönyben egy újabb módosítás, amelyben már csak annyi szerepel, hogy ha az alkalmazott egyedül van az irodában, nem kötelező a maszkviselés, a beoltottakról nem esik szó.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!