Nelu Tătaru b„zik benne, hogy hogy megmarad az eddigi tendencia és nem lesz egy hirtelen növekedés
Fotó: Gov.ro
Még mindig növekedőben van a koronavírus-fertőzések száma Romániában, azonban „ez a növekedés lassú”, és a Suceava megyeihez hasonló gócok is „kezdenek megszűnni”, jelentette ki vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. április 19., 18:232020. április 19., 18:23
„Míg a múlt hét elején 50 új esetünk volt naponta, pénteken csak 20 volt” – mondta el Nelu Tătaru az Antena 3 csatornán.
Hangsúlyozta, hogy lakhelyi elszigetelés révén a betegség nagyon kis gócokban, családokon belül terjedt csak, és
A tetőzés 10-12 ezer esetnél lesz, mondta a miniszter. Rámutatott, hogy van egy fokozatos, de nem exponenciális növekedés, ami reményeik szerint 7-10 nap múlva megáll, ott tetőzik, és onnan lassan csökkenni kezd majd az új esetek száma.
Az utóbbi napokat figyelembe véve azonban reménykedem, hogy megmarad az eddigi tendencia, és nem lesz egy hirtelen növekedés” – magyarázta a miniszter.
Tătaru megköszönte ugyanakkor a lakosságnak, hogy megértette, mennyire fontos a húsvét idején is betartani a társadalmi távolságtartásra vonatkozó rendelkezést.
Bár a templom egerétől messze állnak, sőt jómódúnak számítanak a romániai államfőválasztáson indulni kívánó jelöltek, igazán dúsgazdagot alig találunk közöttük – legalábbis a vagyonbevallásuk alapján.
Klaus Iohannis kitölti államfői mandátumát, nem áll szándékában lemondani az elnöki tisztségről – közölte kedden a bukaresti elnöki hivatal.
Pánikot idézne elő a vészjelzés, és az idő túl rövid ahhoz, hogy bármit is tegyünk földrengés esetén, ezért nem kap a lakosság RO-Alert üzenetet – jelentette ki Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának (DSU) vezetője.
Az integrált országos energia- és éghajlat-politikai terv (PNIESC) új változata szerint Románia az előzetesen vállalt 2050-es határidőnél korábban, már 2045 előtt el szeretné érni a klímasemlegességet.
Tűzoltók beavatkozására volt szükség kedden a román parlamentben, miután egy személy benzint öntött a képviselőház látogatói bejáratához.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorai olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amelynek értelmében a legfeljebb 3000 lejes nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok gyakorlatilag ingyen juthatnak hozzá jövedelemigazolásukhoz.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Adrian Cozma szerint a párt vezető testületei nem tárgyaltak arról, hogy Klaus Iohannis felkerüljön a liberálisok parlamenti jelöltlistáira.
A parlamenti választások Központi Választási Irodája (BEC) hétfőn határozatot fogadott el a mozgóurnás szavazás jogának gyakorlásáról.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő este bejelentette, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését az árvíz által sújtott Galac és Vaslui megyében.
Az országos földfizikai intézet hétfő este 5,2-ről 5,4-re módosította a Buzău megyében aznap 17:40-kor bekövetkezett földrengés erősségét.
szóljon hozzá!