Dragnea „vigasztalja" a közmédia munkatársait

Senkinek „nem kellene siratnia" a köztelevíziót és -rádiót – nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea PSD-elnök, miután a képviselőház elutasította a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvény újratárgyalására vonatkozó államfői javaslatot.

Krónika

2016. december 28., 16:052016. december 28., 16:05

2016. december 28., 16:352016. december 28., 16:35

„Szeretném, ha senki nem sírna a köztelevízió és a közrádió vállán. Ezek az intézmények mostantól kezdődően lesznek igazán függetlenek a politikától, hiszen ezután minden évben pontos összegben részesülnek a törvény előírásainak megfelelően. Most már nem kell megalázkodniuk sem a miniszterelnök előtt, sem a parlamentben, sem a pénzügyminiszter, sem a befolyásos politikusok előtt\" – nyilatkozta Dragnea.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hangsúlyozta: a TVR átszervezését „nem nyomás alatt és nem az emberek menesztésével kellene elkezdeni\". A képviselőház plénuma által szerdán megszavazott törvénytervezet a rádió- és televízió-előfizetési díjak eltörlésére is kiterjed. Ez utóbbi rendelkezés ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, valamint a hazai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak.

Klaus Johannis államfőnek elvileg tíz napon belül kell kihirdetnie a törvényt, de az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) már bejelentette, hogy újabb alkotmányossági óvással próbálkoznak, amit a közmédia autonómiáját szavatoló előírásra alapoznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét