Temesvári virológus: újabb nehéz időszak vár ránk, az ötödik hullám is küzdelmes lesz

Virgil Musta •  Fotó: Ziuadevest

Virgil Musta

Fotó: Ziuadevest

Óvatosságra és felelős magatartásra intett a koronavírus-járvány közelgő ötödik hulláma kapcsán csütörtökön a temesvári Victor Babeş Járványkórház osztályvezető főorvosa, dr. Virgil Musta.

Hírösszefoglaló

2021. december 30., 14:242021. december 30., 14:24

Facebook-bejegyzésében a virológus figyelmeztetett arra, hogy ismét nehéz időszak vár az országra. Szerinte sikerül majd ezen túljutni, de a halálesetek elkerülhetetlenek lesznek. Hangsúlyozta, az emberéletek elvesztését meg lehetett volna előzni az eddiginél felelősebb magatartással. „Ez mindannyiunkon múlik” – vélekedett.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a Covid-19 betegség súlyos formákat is ölthet, halállal végződhet, és maradandó egészségkárosodásokat okozhat, ezért nagyon fontos a megelőzés.

A járvány elleni küzdelmet szerinte nagyon megnehezíti az álhírek terjedése.

„Ez továbbra is egy nehéz küzdelem lesz, amit folytatnunk kell. De nem adjuk fel” – írta Virgil Musta.

A virológus szerint az orvosoknak kötelességük tisztességesen és közérthetően tájékoztatni a járvány kockázatairól, de a döntést az egyéneknek kell meghozniuk.

Beszámolója szerint nem egy olyan páciense volt, aki a halálos ágyán megbánta, hogy nem a szakemberek tanácsaira hallgatott, hanem bedőlt az álhíreknek, ez a megbánás azonban már késői volt.

„Arra kérek mindenkit, hogy újra fogjunk össze, értsük meg és támogassuk egymást ebben a küzdelemben. Mindannyiunk felelős hozzáállása nélkül nem tudjuk leküzdeni ezt a világjárványt” – idézi bejegyzését az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke

Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.

„Nem vagyunk a nép ellensége” – üzent a legfelsőbb bíróság nyugdíjba vonuló elnöke
2025. augusztus 01., péntek

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért

A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.

Rémálommá vált a bulgáriai nyaralás, mentőhelikoptert küldenek a román állampolgárokért
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki
2025. augusztus 01., péntek

Magyar kormánytisztviselőket neveztek ki

2025. augusztus 01., péntek

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak

Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.

Gyorssegélyt utal ki a kormány az árvízkárosultaknak
2025. augusztus 01., péntek

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök

Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.

Nyugdíjazás futószalagon: több mint hetven bíró és ügyész kérelmét írta alá az elnök
2025. augusztus 01., péntek

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek

A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.

Harmadik napja tüntetnek, az oktatási miniszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek
2025. augusztus 01., péntek

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség

A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

Újra beszólt a kormánynak Sorin Grindeanu: nem imázsakciókra van szükség
2025. augusztus 01., péntek

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét

A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.

Az orosz zászlót is kitűzték a helyi kisebbségek elismerése jeleként egy romániai városban, de szúrja a külügy szemét
2025. augusztus 01., péntek

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával
2025. július 31., csütörtök

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására

Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.

Egyes biztosítótársaságok nem válaszolnak az árvízkárosultak hívására