A véletlenszerűen vett 93 mintából 72 tartalmazta a brit mutánst, 2 pedig a dél-afrikai varánst
Fotó: Veres Nándor
Azonosították az első két fertőzést az új koronavírus dél-afrikai variánsával Romániában, mindkét esetet a MedLife laboratóriumban végzett szekvenálás során fedezték fel.
2021. március 05., 11:322021. március 05., 11:32
2021. március 05., 12:392021. március 05., 12:39
Az Európai Unióban elfogadott vakcinákra kevésbé érzékeny vírustörzset 93, a február 20–24. időszakban véletlenszerűen vett mintából azonosították. A két páciens egyike bukaresti, a másik pedig pitești-i.
A fertőzési arány és a kórházak intenzív osztályain ápolt koronavírussal diagnosztizált páciensek száma alapján a szakemberek szerint egyértelmű, hogy
– vélekedett Dumitru Jardan biológus, a MedLife vezető kutatója.
Románia megyéinek felében felütötte a fejét a SARS-CoV-2 vírus brit, B.1.1.7-es jelzésű variánsa, és nagy a valószínűsége, hogy rövidesen az egész országban elterjed – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet.
A MedLife által szekvenált mintákban kevesebb mint két hónap alatt 12 százalékról 77 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyekben kimutatták a brit variánst.
A szakemberek figyelmeztetnek, hogy az oltás és az óvintézkedések – maszkviselés, kézmosás, távolságtartás – betartása létfontosságúak a járvány harmadik hullámának megfékezésében.
A koronavírus brit mutációja, amelyet ősszel Kentben azonosítottak először, világszerte dominánssá válhat – vélte Sharon Peacock professzor, az Egyesült Királyság koronavírus genetikai felderítési programjának (Covid-19 Genomics UK Consortium) vezetője.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
szóljon hozzá!