Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Úgynevezett digitalizációs karavánt indít útnak az országban a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium.
2022. szeptember 22., 11:542022. szeptember 22., 11:54
Sebastian Burduja tárcavezető egy csütörtöki szakmai fórumon elmondta, október 1-jétől a digitalizálásért felelős hatósággal (ADR) és a Román Postával együttműködésben elindítanak egy digitalizációs karavánt, amely bejárja majd az ország kisebb városait, községeit, és felméri a helyi hatóságok témával kapcsolatos problémáit, igényeit.
– magyarázta.
A miniszter beszélt arról is, hogy létrehoztak egy munkacsoportot, amely vizsgálja annak lehetőségeit, hogy
– írja az Agerpres.
„Méltányossági kérdés, hogy egy állami intézménynél dolgozó programozó is részesüljön azokból a kedvezményekből, amelyek a magánszférában dolgozó programozóknak járnak” – fogalmazott.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
szóljon hozzá!