De mi az a POT? Egy volt AUR-os képviselőnő és pártja a szélsőjobb romániai előretörésének egyik „sztárja”

POT

Siker. Anamaria Gavrilă (középen, rózsazsín kabátban) immár saját pártja, a POT élén politizálhat tovább a parlamentben

Fotó: Facebook/POT

A vasárnapi parlamenti választások egyik nagy meglepetése kétségkívül az, hogy a Fiatal Emberek Pártja (POT) is bejutott a törvényhozásba – úgy, hogy a pártot csupán tavaly alapították.

Balogh Levente

2024. december 02., 11:252024. december 02., 11:25

2024. december 02., 11:392024. december 02., 11:39

A POT alapítója Anamaria Gavrilă, aki 1983-ban született a Hunyad megyei Déván.

A politikába 2020-ban lépett be, amikor képviselővé választották a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) listáján.

Egy év múlva azonban a pártvezetéssel kialakult politikai nézeteltérések miatt kilépett a pártból, és független képviselőként tevékenykedett, majd

tavaly létrehozta a POT-ot, amelynek célja szerinte az, hogy a keresztény értékek képviselete mellett a fiatalok problémáival foglalkozzon.

Képviselőként többek között a külföldi gyermekvédelmi intézményekben gondozott román gyerekek hazahozatalát, illetve a román nyelv védelme érdekében az ékezetek használatát a hivatalos közleményekben szorgalmazó törvény kezdeményezése fűződik a nevéhez.

Mivel a párt alapítója az AUR-ból lépett ki, nem csoda, hogy maga is s szélsőjobb eszmékhez áll közel,

emellett szuverenista, határozottabb külpolitikát szorgalmazott.

A POT így az elnökválasztás első fordulójában óriási meglepetésre győzelmet arató szélsőjobbos jelölt, Călin Georgescu támogatásával került az érdeklődés homlokterébe, és ugyanúgy a közösségi média emelte a parlamenti küszöb fölé, ahogy Georgescut is győzelemhez segítette az első körben.

Anamaria Gavrilă vasárnap, az exit pollok közzétételét követően azt mondta, hogy

háromnapos vízböjtöt fog tartani hálából, és arra kéri kollégáit, hogy csatlakozzanak hozzá.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a románok nevében szívből köszönetet mondhatunk a románoknak. Mindenekelőtt dicsőség Krisztusnak mindazért, amit adott nekünk, és azért az irányért, amelyet Románia vesz” – mondta.

„Én személy szerint hálából egy háromnapos vízböjtöt fogok tartani, és meghívom a kollégáimat, hogy csatlakozzanak hozzám. Ez a hála jele azért, amit kaptunk. Köszönjük a románoknak, hogy felébredtek, hogy velünk vannak, érezzük az erejüket” – tette hozzá Gavrilă.

A POT elnöke azt is elmondta, hogy a pártra most minden román állampolgár felfigyel, akik

„rájöttek, hogy pártot lehet építeni anélkül, hogy valaki állna mögötted, anélkül, hogy rendkívüli összegű finanszírozásod lenne, csak az emberek erőfeszítései révén”.

Gavrilának két mesteri diplomája is van pénzügyi és ingatlanügyletek menedzselése témakörében, és több százmillió euró értékű ingatlanügyletekben vett részt Ausztrália, Magyarország és Németország piacain – írja a Ziarul Financiar.

2017 és 2018 között a németországi GLL Real Estate Partners alkalmazásában 80 millió euró értékű irodatranzakcióban vett részt az ausztráliai Sydneyben, illetve 50 millió euró értékben a lengyelországi Krakkóban, Budapesten pedig három irodaház 220 millió euró értékű menedzselésében.

Anamaria Gavrilă 2009-ben az Egyesült Királyságban, a Readingi Egyetemen szerzett mesteri diplomát ingatlanfinanszírozás és -befektetés témakörben, 2008-ban pedig a regensburgi International Real Estate Business Schoolban diplomázott.

Romániában a Temesvári Nyugati Egyetem közgazdasági szakán szerzett diplomát.

Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi voksoláson jelentős előretörést ért el a szélsőjobb, hiszen az AUR 9-ről közel 18 százalékosra növelte a támogatottságát, és 7,2 százalékkal parlamentbe jutott az SOS Románia is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 02., hétfő

Választások Erdélyben: öt megyében nyert az RMDSZ, Aradot „megszállta” az AUR, javítottak a liberálisok

Az RMDSZ öt erdélyi, illetve partiumi megyében végzett az első helyen a vasárnapi parlamenti választáson – derül ki a közel százszázalékos feldolgozottság melletti eredményekből.

Választások Erdélyben: öt megyében nyert az RMDSZ, Aradot „megszállta” az AUR, javítottak a liberálisok
2024. december 02., hétfő

Hivatalos: a PSD nyert, nagyot ment a szélsőjobb, 6,4 százalékon az RMDSZ

A szélsőjobboldali pártok jelentősen előretörtek, de messze vannak a kormányképes többségtől – derül ki a vasárnapi romániai parlamenti választás voksainak közel százszázalékos feldolgozottsága nyomán.

Hivatalos: a PSD nyert, nagyot ment a szélsőjobb, 6,4 százalékon az RMDSZ
2024. december 02., hétfő

Simion máris hatalomátadást követel, Şoşoacă szuverenista kormányzást akar

George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléssért Szövetség (AUR) elnöke felszólította az állam intézményeit, hogy tegyék lehetővé a hatalom „demokratikus átadását”.

Simion máris hatalomátadást követel, Şoşoacă szuverenista kormányzást akar
2024. december 01., vasárnap

Elena Lasconi az államelnök-választás első fordulójának érvényesítését követeli

Az államelnök-választás első fordulója eredményeinek érvényesítésére szólította fel vasárnap este Elena Lasconi az alkotmánybíróságot.

Elena Lasconi az államelnök-választás első fordulójának érvényesítését követeli
2024. december 01., vasárnap

Marcel Ciolacu: fontos jelzést kapott a romániai politikai osztály

A parlamenti választások eredménye fontos jelzés, amelyet a romániaiak a politikai osztálynak küldtek – jelentette ki Marcel Ciolacu a vasárnapi urnazárás után.

Marcel Ciolacu: fontos jelzést kapott a romániai politikai osztály
2024. december 01., vasárnap

Ilie Bolojan vállalná a koalíciós kormányzást

Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ideiglenes elnöke kormánykoalícióban gondolkodik, amely a ,,szükséges reformintézkedések bevezetésén alapulhat”.

Ilie Bolojan vállalná a koalíciós kormányzást
2024. december 01., vasárnap

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
2024. december 01., vasárnap

A mostani szavazásé lehet az elmúlt húsz év legmagasabb részvételi aránya

A 2024-es parlamenti választásokra a romániai állampolgárok rekord nagy számban mennek szavazni, így ez lehet az elmúlt 20 év legmagasabb részvételi aránya.

A mostani szavazásé lehet az elmúlt húsz év legmagasabb részvételi aránya
2024. december 01., vasárnap

Valamennyi külföldi szavazóhelyiségből elküldték Romániába az első forduló szavazólapjait

A külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy valamennyi külföldi szavazóhelyiségből elküldték Romániába az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazólapokat.

Valamennyi külföldi szavazóhelyiségből elküldték Romániába az első forduló szavazólapjait
2024. december 01., vasárnap

Nem a ,,TikTok-nemzedék" a hangadó a parlamenti választáson

A délután négy óráig beérkező adatok szerint a szavazók túlnyomó többsége a 45 év fölötti korosztályokból került ki. A fiatalokból álló ,,TikTok-nemzedék” sokkal kisebb arányban képviseltette magát.

Nem a ,,TikTok-nemzedék