Csoma Botond
Csoma Botond parlamenti képviselő nemmel szavazott a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó voksoláson, amely során az alsóház elfogadta a homoszexuálisok házasságát tiltó kezdeményezést. A szavazás kapcsán az RMDSZ-es honatya a Krónikának elmondta: az ügyben nem alakult ki egységes álláspont a szövetségen belül, nem volt frakciódöntés arról, hogyan szavazzanak, ezért mindenki a lelkiismerete szerint voksolt.
2017. május 09., 23:372017. május 09., 23:37
2017. május 10., 00:062017. május 10., 00:06
Amint arról beszámoltunk, a képviselőház nagy többséggel fogadta el kedden a család alkotmányos fogalmának megváltoztatása érdekében indított állampolgári kezdeményezést.
A képviselők 232 támogató és 22 ellenző szavazattal, 13 tartózkodás mellett szavazták meg, hogy az alkotmányban kizárólag egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött intézményként határozzák meg a családot.
Megszavazta a bukaresti képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot.
A tervezet ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 15 képviselőjén kívül egy szociáldemokrata, egy nemzeti liberális, két liberális demokrata és két RMDSZ-es – Faragó Péter és Csoma Botond – honatya szavazott. A tartózkodók között is volt két RMDSZ-es, a szövetség 12 képviselője viszont megszavazta.
Csoma az elutasító szavazata kapcsán lapunknak elmondta: az azért született, mert álláspontja szerint
„A polgári törvénykönyv amúgy már jelenleg is tiltja az azonos neműek közötti házasságot, abban most is az áll, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Így aztán ha a romániai társadalom egyszer úgy gondolja majd, hogy megengedőbb lesz az azonos neműek házassága kapcsán, és módosítani akarják a polgári törvénykönyvet, a mostani alkotmánymódosítással csak megnehezítenék a dolgot, hiszen akkor újra módosítani kellene az alkotmányt, ellenkező értelemben” – mutatott rá a képviselő.
Csoma Botond elmondta: mivel nem alakult ki egységes álláspont az RMDSZ-ben,
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jelezte: módosító javaslatban kívánja pontosítani az indítvány szövegét, hogy az egyszülős családok ne kerüljenek hátrányba.
A homoszexuálisok házasságát tiltó tervezetről a szenátusnak is tárgyalnia és szavaznia kell, ezt követően pedig, mivel az alkotmánymódosítást a polgároknak is szentesíteniük kell, népszavazást írnak ki a témában. A tervezet értelmében a család „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”. Jelenleg a „házaspárok” kifejezés szerepel az alaptörvényben, amely a házaspárok önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.
A Koalíció a családért elnevezésű csoport tavaly fél év alatt a szükséges félmilliónál hatszor több, mintegy hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a polgári kezdeményezéshez. A kezdeményezést a többségi román ortodox egyház is felkarolta, és erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó aláírásgyűjtés mellett.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
szóljon hozzá!