Fotó: Inquamphotos
Az első fél évben 40 százalékkal csökkent a Romániában menedékkérők száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte vasárnap a bevándorlási hatóság. Az Európai Unió kvótarendszere alapján 68 menekült érkezett Romániába.
2016. július 25., 16:552016. július 25., 16:55
2016. július 25., 16:562016. július 25., 16:56
Az első fél évben 443 menedékkérelmet regisztráltak, 40 százalékkal kevesebbet a tavalyi 744-nél. A kérelmezők 35 százaléka Szíriából ered, a több mint öt éve polgárháborútól sújtott ország állampolgáraitól 154 igénylés érkezett. Emellett 69 menedékkérelmet irakiak nyújtottak be, 33-at pakisztáni, 21-et pedig afganisztáni állampolgár.
A kérelmek 53 százalékát bírálták el pozitívan a román hatóságok, így 132 személy kapott menekültstátust, további 94-en egyéb – oltalmazott vagy menedékes – státust kaptak. Ez utóbbiakban olyan menedékkérőket részesítenek, akik nem kaphatják meg a menekültstátust, de alapos gyanú áll fenn, hogy ha visszaküldenék származási országukba, súlyosan sérülnének emberi jogaik. A hatóság közlése szerint az Európai Unió kvótarendszere alapján 68 menekült érkezett Romániába. Őket az olaszországi és a görögországi menekülttáborokból irányították át. Közölték, hogy családokról van szó, így közöttük gyerekek és fiatalok is vannak.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
szóljon hozzá!