Fotó: Székelyhon
A Román Csendőrség (IGJR) különleges műveleti egységének egyik munkatársánál – egy, a különleges műveleti egység korábbi szóvivőjeként tevékenykedő csendőrnőnél – kábítószergyanús anyagot találtak egy vasárnapi közúti rutinellenőrzés nyomán a fővárosi 18-as számú rendőrőrs munkatársai.
2023. november 21., 13:002023. november 21., 13:00
A csendőrség vizsgálatot rendelt el.
A különleges műveleti egység kedden kiadott közleménye szerint az IGJR ellenőrző bizottsága ki fogja vizsgálni a gépkocsijában kábítószerrel lebukott csendőr szakmai magatartásával, a kollégáival való munkaviszonyával kapcsolatos körülményeket, hogy megállapíthassa, voltak-e korábban hivatásához méltatlan magatartásra utaló jelek.
A csendőrtisztet jelenleg pszichológiai tanácsadásban részesítik az egység szakemberei.
„Fontos hangsúlyozni, hogy a belügyminisztériumnak megvan a kapacitása arra, hogy felismerje és kezelje ezeket az eseteket, még akkor is, ha azok saját struktúráinak tagjait érintik. Ez azt bizonyítja, hogy
– olvasható a közleményben.
A testület hangsúlyozza ugyanakkor, hogy alapvetően fontos az érintett személy egyéni jogainak, valamint a titoktartáshoz és az ártatlanság vélelméhez való jogának tiszteletben tartása mindaddig, amíg a bíróságon bizonyítást nem nyer bűnössége vagy ártatlansága.
A Román Csendőrség sajtóirodája szerint az ügyet a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály vizsgája.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!