Fotó: Rab Zoltán
A kormány ugyanúgy gondoskodik az ukrajnai menekültekről, mint eddig, nem változtatott a hozzáállásán – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dan Cărbunaru.
2023. április 21., 08:542023. április 21., 08:54
A kormányszóvivőt egy korábban elfogadott sürgősségi rendeletről kérdezték az újságírók. E szerint az ukrajnai menekültek csak akkor részesülnek lakhatási és étkezési támogatásban, ha munkát vállalnak, és gyermekeiket iskolába íratják. A május elsejétől hatályba lépő jogszabály azt is előírja, hogy májustól nem a menekülteket befogadó szállásadók költségeit számolja el korlátlan ideig az állam, hanem a menekülteknek juttat legfeljebb négy hónapig fix összegű támogatást. A kormányszóvivő az Agerpres szerint rámutatott:
Emlékeztetett arra, hogy a háború kezdetétől a szomszédos ország négymillió állampolgára érkezett Románia, és több mint 110 ezren döntöttek a letelepedés mellett.
Meghaladta a négymilliót az orosz invázió tavaly februári kezdete óta Romániába érkezett ukrajnai menekültek száma – jelentette be hétfőn a román határrendészet.
Cărbunaru szerint az ukrajnai menekültek között sok a támogatásra szoruló gyermek és egyedülálló személy, és a kormány, a helyi önkormányzatok, illetve a civil társadalom mellett egyszerű emberek is „már az első naptól” a segítségükre siettek, és szállást adtak nekik. A sürgősségi rendelettel a kormány főként az utóbbiak nagylelkűségét kívánja kompenzálni – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Cărbunaru elismerte, hogy a kormány már négy hónapot késett az ukránokat elszállásoló személyek költségeinek elszámolásával. De ez nem jelenti azt – hangsúlyozta –, hogy változott volna a kabinetnek a menekültekről való gondoskodása. Arra a felvetésre, hogy az elszámolások késése miatt a szállásadóik akár utcára is tehetik a menekülteket, a szóvivő kijelentette: az elfogadásra váró kormányhatározat kiszámíthatóbbá teszi a lakhatási költségek kifizetését.
Az ukrajnai háború miatt Romániában menedéket kereső külföldiek segélyezésének módosításáról döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!