„Valós” béremelést követelve tüntet az egyik egészségügyi szakszervezet a kormány székháza előtt

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A kormány épülete előtt tüntetnek hétfőn az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség tagjai, „valós” béremelést követelve.

Krónika

2024. március 11., 14:302024. március 11., 14:30

A megmozdulás résztvevői kék és sárga zászlókat lengetnek,

vuvuzelákkal vannak felszerelkezve, és „Elegünk van a hazugságokból!”, „Csak együtt sikerülhet!” feliratú táblákat tartanak a magasba.

A szakszervezeti szövetség alelnöke, Gabriel Predică elmondta, a tüntetők a Győzelem (Victoriei) térről az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium székhelye, majd a parlament épülete elé vonulnak. Hozzátette,

nem mondtak le a több mint egy hónappal ezelőtt bejelentett tüntetésről, mert a kormánynak a béremelésekről szóló múlt heti sürgősségi rendelete elmarad az egészségügyi dolgozók várakozásaitól.

Mint magyarázta, mivel a jogszabályban előírt 20 százalékos pluszt az alapbérből számolják ki, a pótlékokat is magában foglaló fizetéshez viszonyítva alig 13,9 százalékkal fognak emelkedni a béreik, ami még az inflációt sem fedezi.

A szakszervezet illetékesei a hétvégén összeülnek, hogy döntsenek az általános sztrájk kirobbantásáról – mondta még Gabriel Predică.

Marius Budăi (PSD) üdvözli, hogy az egészségügyi és szociális gondozói szakszervezetek letettek a sztrájkról
Üdvözölte Marius Budăi szociáldemokrata párti képviselő hétfőn, hogy a Sanitas szakszervezeti szövetség és a szociális ellátásban dolgozók Pro Asist szakszervezeti szövetsége lemondott az általános sztrájk kirobbantásáról, miután a kormány az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók béremeléséről döntött.
Budăi emlékeztetett, hogy a kormányrendelet értelmében a 2023. decemberi szinthez képest 20 százalékkal nő két részletben - márciusban és júniusban - az egészségügyben dolgozó műszaki, adminisztratív és gazdasági személyzet (TESA), illetve a szociális gondozók alapbére. Ugyanakkor a többi egészségügyi alkalmazott alapbére is nő, ugyancsak két szakaszban.
A sürgősségi rendelet előírja azt is, hogy a mentőszolgálatoknál és az állami kórházak sürgősségi osztályainál részmunkaidőben ügyeletet ellátó általános orvosok egyéni munkaszerződés alapján az ügyeletért külön juttatásban részesülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg