Bűnvádi eljárás indult Nica és Athanasiu exminiszter ellen

Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dan Nica volt távközlési és Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter ellen, akiket hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítanak a Microsoft 2 néven ismertté vált ügyben. Mindkét gyanúsítottat hatósági felügyelet alá helyezték.

Hírösszefoglaló

2016. december 12., 13:492016. december 12., 13:49

2016. december 12., 14:082016. december 12., 14:08

A DNA hétfői közleménye értelmében – ugyancsak hivatali visszaélés miatt – bűnügyi eljárás indult Silvia Adriana Ţicău ellen is, aki 2003 és 2004 júniusa között a távközlési minisztérium államtitkára volt.

Az Agerpres hírügynökség emlékeztet: a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi november 23-án kérte Klaus Iohannis államfőtől, járuljon hozzá a Dan Nica, Adriana Ţicău és Alexandru Athanasiu egykori miniszter elleni bűnügyi vizsgálat elindításához. Múlt hónap végén az államfő jóváhagyta a kéréseket.

A vádhatóság szerint Dan Nica miniszteri minőségében, a közbeszerzéseket szabályozó jogszabályok megszegésével, kormányhatározat-tervezeteket dolgozott ki és fogadtatott el a kormány és a Fujitsu Siemens Computers GmbH közötti, Microsoft-licencek bérlésére vonatkozó szerződés megkötésére. Ezek során a Fujitsu Siemens Computers-t a Microsoft-licencek kizárólagos forgalmazójaként tüntette fel – holott nem volt az –, így kerülve el a közbeszerzési pályázat kiírását. A kormány a szerződés értelmében összesen 47.594.843,88 amerikai dollárt fizetett ki a Fujitsu Siemens Computers GmbH vállalatnak.

A DNA szerint Adriana Ţicău államtitkári, majd miniszteri minőségében hozzájárult a szerződés más termékekre való kiterjesztéséhez, a Fujitsu Siemens GmbH Austria kizárólagos forgalmazói minőségére hivatkozva. A kormány ezen második szerződés értelmében 66.965.343,88 amerikai dollárt fizetett Fujitsu Siemens Computers GmbH-nak. A vádhatóság szerint Alexandru Athanasiu miniszteri minőségében szintén hozzájárult a Microsoft-termékek beszerzésére vonatkozó szerződés megkötéséhez, 19.370.500 dolláros kárt okozva az államnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak