Bűnvádi eljárás indult Ion Iliescuék ellen

Emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt román államfő, valamint az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt úgynevezett bányászjárás ügyében – jelentette be pénteken a vádhatóság.

Hírösszefoglaló

2016. december 23., 16:362016. december 23., 16:36

2016. december 23., 18:182016. december 23., 18:18

Az ügyészség azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat. Ez utóbbiak betörtek az ellenzéki pártok székházaiba, ott mindent szétzúztak, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak számos polgári lakost, egyetemistát, akikről feltételezték, hogy az ellenzéki pártok szimpatizánsai lehetnek – emlékeztet az MTI.

A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek – olvasható a katonai ügyészség közleményében.

Iliescu akkor az úgynevezett Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsnak volt az elnöke, amely az 1989-es forradalom után irányította az országot. Szintén bűnvádi eljárás indult Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter ellen. Ez utóbbi az idén júniusban elhunyt.

A közlemény szerint a gyanúsítottak ellen vizsgálat indul több mint 1200 ember politikai okok miatti illegális fogva tartása miatt is, a tüntetőket ugyanis őrizetbe vették, és jogszerű eljárás nélkül bezárva tartották, majd elengedték őket. Az ügyben eljárás indult több tábornok és bányász szakszervezeti vezér, közöttük Miron Cozma ellen is. Ez utóbbit elítélték későbbi bányászjárások megszervezése miatt, ugyanis az 1990-es években a Zsil-völgyi vájárok többször Bukarestbe mentek tüntetni.

Az 1990-es bányászjárás ügyében többször vizsgálat indult, de a vádhatóság minden alkalommal lezárta az ügyet. A katonai ügyészség tavaly októberben jelezte, hogy ismét elkezdi a nyomozást, miután 2014-ben Romániát elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok kártérítésére kötelezte a román államot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét