Fotó: Mediafax
Újabb vizsgálatot kezdeményezett Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének" kiértékelésére, miután két hete az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjét, Laura Codruța Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió.
2017. július 03., 14:362017. július 03., 14:36
2017. július 03., 14:412017. július 03., 14:41
Miután saját hatáskörben végzett korábbi vizsgálata nyomán márciusban Toader arra a következtetésre jutott, hogy „nem időszerű" az ügyészségi vezetők elmozdítása, most a – bírák és ügyészek szakmai testületeként működő – Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) igazságszolgáltatási felügyeletétől kért szakmai kiértékelést. Az MTI által idézett bukaresti sajtó szerint – a túlkapásokkal és titkosszolgálati kötődésekkel vádolt – Kövesi aligha élheti túl a DNA élén a leváltására irányuló újabb támadást.
A minisztérium székházában nyilatkozó Toader azt mondta, már a 13-as számú kormányrendelettel kapcsolatos vizsgálatra vonatkozó jelentésében „erősen meghúzta a vészharangot" a DNA tevékenységével kapcsolatban, és felhívta a figyelmet, hogy a nyomozó hatóságnak az alkotmányos előírások betartásával kell működnie.
„Teljes meggyőződésünkkel támogatjuk a korrupcióellenes harcot, de kérem, jegyezzük meg, hogy a korrupcióellenes harc nem csak a DNA-t jelenti, nem csak büntetések és ítéletek végrehajtását jelenti. Elsősorban a korrupciós cselekedetek megelőzését jelenti, a büntetőjogi lépés csak a végső megoldás" – idézte az igazságügyi minisztert az Agerpres hírügynökség.
A DNA-val kapcsolatban felröppent legutóbbi feltételezésekről Tudorel Toader elmondta: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellenőrző testületéhez fordult a nyilvánosságra került hangfelvétel ügyében, kérve, hogy a testület tisztázza annak hitelességét. Toader kijelentette: felkérte a CSM ellenőrző testületét, hogy értékelje ki a DNA és a legfőbb ügyészség vezetőségének tevékenységét, lévén, hogy erre már 10 éve nem került sor.
„Remélem, az nyer majd megállapítást, hogy nincs szelektív igazságszolgáltatási rendszerünk" – jegyezte meg Toader. A tárcavezető közölte, támogatja a korrupciós cselekedetek megelőzését, de igazságügyi miniszterként kötelessége, hogy ne csak a DNA tevékenységének pozitív oldalát vegye figyelembe, vagyis azt a tényt, hogy sok tettest lelepleznek és elítélnek, hanem a negatív oldalát is. „Éspedig, hogy sok román állampolgárt letartóztatnak, vizsgálatot indítanak ellene, bíróság elé állítják, esetleg el is ítélik, hogy aztán később kiderüljön ártatlanságuk, ami valóságos tragédia, és fekete folt Románia igazságszolgáltatási rendszerén" – tette hozzá a tárca vezetője.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!