„Ne foglald el a vonalat!” – torkollta le a rendőr a 112-őn segélyt kérő Alexandrát

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Szakmaiatlan, embertelen módon viszonyult a caracali sorozatgyilkos által megerőszakolt, majd megölt 15 éves lány segélykéréséhez az áldozattal telefonon értekező rendőr.

Krónika

2019. július 29., 22:162019. július 29., 22:16

2019. július 29., 22:482019. július 29., 22:48

A múlt csütörtökön a 112-es segélyhívószámon lefolytatott beszélgetés tartalma hétfőn látott napvilágot, miután a caracali sorozatgyilkos karmai közé került Alexandra Măceşanu többszöri hívását a bukaresti parlament képviselői is meghallgathatták. Mint ismeretes, a múlt héten elrabolt, később megerőszakolt és meggyilkolt 15 éves lány hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A Digi 24 hírtelevízió tájékoztatása szerint a Gheorghe Dincă által lakóháza egyik raktárában erőszakkal fogva tartott lány – kihasználva, hogy az agresszor elment otthonról a gyógyszertárba, hogy a karján az áldozat karmolásai nyomán keletkezett sebekre kenőcsöt vásároljon – a helyiségben talált mobiltelefonról tárcsázta a segélyhívót. Noha a lány sírva elmondja, hogy dróttal megkötözték, megverték és megerőszakolták, a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által kapcsolt rendőr nem ad hitelt a szavainak, és kétszer is visszakérdez, hogy hol tartózkodik.

„Jól van, jól van, maradj ott. Maradj ott, küldök egy csapatot, de ne foglald a vonalat” – utasította a rendőr Alexandrát, aki erre rémülten annyit mondott: „jön, és megver megint. Megerőszakolt!”

A Viorel Florescu rendőrrel folytatott utolsó beszélgetés akkor szakadt meg, amikor a lány annyit kiáltott: „Jön, jön!” A rendőr magatartását egyébként a belügyminisztérium is helyteleníti abban a hétfőn elkészült jelentésben, melyből kiderül: a tárca felkérte a caracali ügyészséget, elemezze ki a 112-es számra érkezett segélyhívást fogadó rendőr eljárását. A jelentés megállapítja, hogy a hatósági személy meg sem próbálta nyugtatni, és segíteni se igyekezett a bajba jutott áldozatot. A caracali ügyben foganatosított hatósági intézkedésekkel kapcsolatban három rendőrügynök és öt rendőrfelügyelő ellen kezdett kivizsgálásba a belügyminisztérium ellenőrző testülete.

Frissítés

Diákfelháborodás Alexandra tragédiája miatt
Diákok tüntettek hétfő délután a caracali polgármesteri hivatal és a rendőrség épülete előtt iskolatársuk tragédiája miatt. A fiatalok olyan jelszavakat skandáltak, hogy „Mondjatok le!”, „Az állam öl meg bennünket!” és transzparenseket tartottak a magasba a következő felirattal: „Halló, 112!!! Alexandra vagyok és élni akarok”, „Én is lehettem volna. Ti is lehettetek volna!”. A spontán megmozdulás során a fiatalok elmondták: folyamodtak engedélyért a polgármesteri hivatalhoz, de csak július 31-ére kaptak jóváhagyást, addig pedig nem várhattak.

•  Fotó: Agerpres Galéria

Fotó: Agerpres

Noha a 65 éves Gheorghe Dincă vasárnap bevallotta a nyomozóknak, hogy megölte Alexandrát, korábban pedig hasonlóképpen meggyilkolta az áprilisban eltűnt, 18 éves Luiza Melencut is, a hatóságok továbbra sem bukkantak a holttestek nyomára, és azt sem tudják bizonyosan, hogy a feltételezett elkövető házában talált csontok és fogak az áldozatokhoz tartoztak-e. Sajtóinformációk szerint a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy elégette, majd a Dunába – más állítások szerint az Oltba – dobta a lány holttestét. Az Adevărul napilap úgy értesült, hogy a sorozatgyilkos a hétfőre virradóra lefolytatott kihallgatás során azt vallotta: három hónapon keresztül tartotta fogva, és többször megerőszakolta első áldozatát, akit azután gyilkolt meg, hogy megtudta: a lány eltűnésének ügyében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) nyomoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben