Bekérette a román külügy Magyarország bukaresti nagykövetét, megismételték a korábbi demarsban megfogalmazottakat

•  Fotó: Román külügyminisztérium

Fotó: Román külügyminisztérium

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a két ország közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon, hiszen az mindkét országnak és mindkét nemzetnek csak a javára válik – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, miután bekérették Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminisztériumba.

Krónika

2023. július 24., 13:562023. július 24., 13:56

Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a bukaresti nagykövetünket ma reggelre a román külügyminisztériumba kérették – olvasható a miniszter bejegyzésében, hozzátéve, hogy a találkozó hangnemét és hangulatát nyugodtnak és udvariasnak lehet minősíteni.

„A román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva” – írta Szijjártó Péter.

Idézet
Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a két ország közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon, hiszen az mindkét országnak és mindkét nemzetnek csak a javára válik. Mi a magunk részéről továbbra is erre fogunk törekedni, mindig őszintén, a tisztelet nyelvén fogunk beszélni terveinkről, céljainkról és a fennálló helyzet értékeléséről”

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

korábban írtuk

Román kormánypárti szóvivő: Orbán Viktor „provokált” Tusnádfürdőn, a bukaresti külügy helyesen járt el
Román kormánypárti szóvivő: Orbán Viktor „provokált” Tusnádfürdőn, a bukaresti külügy helyesen járt el

Bírálta hétfőn Ionuț Stroe, a kisebbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője Orbán Viktort a magyar kormányfő szombati, tusnádi beszéde miatt.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, az ottani szabadegyetemen elmondott beszéde elején nyilvánosságra hozta, hogy a román külügy előzetesen cenzúrázni próbálta a beszédét. Orbán Viktor a Tusványos Petőfi-színpadán tartott előadása elején elmondta, ebben az évben „segédanyagot” kapott a bukaresti külügyi tárcától, amelyről megemlítette, hogy ismeretei szerint Klaus Iohannis államelnök hatalmi ágához tartozik. Magyarország miniszterelnöke úgy fogalmazott, a demarsban (diplomáciai lépés, eljárás – szerk. megj.) a „segítségére siettek”, és megírták, miről nem szabad beszélnie, miről beszélhet, de hogyan, illetve mit kell mellőznie tusnádfürdői beszéde során. „Ez egy hivatalos államközi irat, amit most ismertetek” – jelentette ki Orbán Viktor több ezres hallgatóságának derültségére. A miniszterelnök ismertetése szerint azt tanácsolták neki, ne beszéljen arról, ami román érzékenységet sérthet, a nemzeti szimbólumokról. „Ebben megállapodhatunk, erről nem beszélünk, de üdvözlöm a magyar és székely zászlókkal érkezett barátainkat” – állapította meg a kormányfő.

Kiderült, a kollektív kisebbségi jogokról való értekezésről is megpróbálta eltanácsolni a román diplomácia a magyar miniszterelnököt,

aki ehhez annyit fűzött hozzá: erről sem beszél, csak megállapítja, hogy ezek léteznek, és megilletik az Erdélyben élő magyarokat. „Azt is írták, ne beszéljünk nem létező romániai közigazgatási területi egységekről. Elgondolkodtam, mire gondolhattak. Azt hiszem, Erdélyre és Székelyföldre, de mi sohasem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének” – szögezte le Orbán Viktor.

A kormányfő ismertetése szerint a román diplomácia tudatta: van, amiről beszélhet, de ne tüntesse fel rossz színben, ilyenek például a nyugati értékek.

„Ma a nyugati értékeket a migráció, az LMBTQ meg a háború jelenti. Kedves román barátaink, ezeket nem kell rossz színben feltünteni, rossz színben tűnnek fel maguktól is” – hangzott Orbán Viktor ezzel kapcsolatos kommentárja.

Végül a bukaresti külügyminisztérium szerint a magyar kormányfőnek szintén mellőznie kellene a „migrációval kapcsolatos revizionista megközelítésű xenofób felhangokat”. „Ez most már kommunista időutazás. Hofi poénjai jutnak eszembe, miszerint ki tudja egyszuszra kimondani: imperialista, revizionista, burzsoá, klerikális, soviniszta, fasiszta. Szinte beleborzong az ember” – jegyezte meg Orbán Viktor. A miniszterelnök a román külügy eljárásához hozzáfűzte még, hogy amennyiben Románia elnöke Magyarországra menne előadást tartani, akkor az ottani hatóságok nem fogják neki megszabni, miről mit mondhat.

korábban írtuk

Megszabta volna a román külügy, miről beszéljen és milyen témát mellőzzön Orbán Viktor a Tusványoson
Megszabta volna a román külügy, miről beszéljen és milyen témát mellőzzön Orbán Viktor a Tusványoson

Cenzúrázni próbálta a román külügyminisztérium Orbán Viktornak a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján elhangzó beszédét, mindezt maga a miniszterelnök tárta fel hagyományos eladása során.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak