Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Jelenleg több mint 200 ezer daganatos beteget tartanak számon Romániában – nyilatkozta hétfőn Valeria Herdea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
2024. február 20., 08:372024. február 20., 08:37
Elmondása szerint az összesen 207 722 betegből 2700 gyermek. „Ezek drámai adatok a lakosság egészségi állapotáról” – fogalmazott.
A betegszabadságok kifizetésével kapcsolatban az egészségbiztosító elnöke azt mondta, az elmaradt összegeket részletekben fogják kifizetni, „mert másképp nem lehet”.
„A pénzügyminisztériummal való megállapodás alapján az év végéig havonta törlesztünk majd egy bizonyos százalékot” – idézte a bejelentést az Agerpres.
Az egészségbiztosító elnöke arról is beszélt, hogy március 1-jétől tájékoztató kampányt indítanak a betegek körében, „hogy mindenki megértse: a biztosítotti jogviszony jogokkal és kötelezettségekkel is jár”.
Csűri-csavarja az Alexandru Rafila vezette egészségügyi minisztérium az országos rákellenes terv alkalmazását. Szakorvosok szerint a romániai daganatos betegségek gyógyításában jelentős változást hozhatna a szűrővizsgálatok kiterjesztése.
Naponta 153 személy hal meg Romániában daganatos betegségek okozta szövődményekben. A Declic civil szervezet aláírásgyűjtéssel akar nyomást gyakorolni az egészségügyi minisztériumra az országos rákellenes terv gyakorlatba ültetése érdekében.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.
A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)