Bántalmazás és balhézás az iskolában

bántalmazás

A megkérdezett diákok jelentős hányada szerint a tanárok nem veszik elég komolyan a iskolai bántalmazást

Fotó: Freepik

Tíz diákból hét állítja, hogy iskolai bántalmazás áldozata volt. A leggyakrabban említett ok, hogy az elkövető pénzt vagy értéktárgyakat akar szerezni. Az az elkövető, aki egy friss tanulmány szerint az esetek 94 százalékában egykor maga is áldozat volt.

Krónika

2024. november 12., 22:022024. november 12., 22:02

A felmérés – melyet az Oktatási Minisztérium és a Román Rendőrség Iskolai Biztonsági Igazgatósága készített – eredményeit az Edupedu portál összegezte, rámutatva, hogy a vizsgálatban résztvevők (több mint tízezer diák, közel hatszáz tanintézményből) 71 százaléka az előző tanévben szenvedett el bántalmazást az iskolában vagy annak közelében.

bántalmazás Galéria

Fontos beszélni az iskolai bántalmazásról

Fotó: Freepik

A cikk szerint azok a diákok, akik azt mondják, hogy bántalmazás áldozatai voltak, a következő fő okokat említették:

  • Az elkövető pénzt vagy értéktárgyakat akar szerezni (39%);
  • Az elkövetők „balhézni” akarnak (35%);
  • Valódi indok hiánya (31%).

„Az értéktárgyak megszerzése céljából elkövetett bántalmazások gyakrabban fordulnak elő az általános iskolások körében, akik koruk és tapasztalatlanságuk miatt jobban ki vannak téve mások agresszív viselkedésének, valamint kevésbé tudnak ellenállási stratégiákat alkalmazni az ilyen helyzetekben” – jegyzik meg a tanulmány szerzői.

A tanulmány szerint az elkövetők 94 százaléka maga is elszenvedett iskolai erőszakot.

„Ez az adat megerősíti a pedagógusok azon megfigyelését, miszerint bizonyos diákok körében gyakori a szerepek felcserélődése, azaz egyesek felváltva áldozatok és elkövetők” – áll a tanulmányban.
A cikk szerint az elkövetők 37 százaléka azt állítja, hogy azért folyamodott erőszakos cselekedethez, mert megsértették vagy éles szóváltás alakult ki közte és az áldozat között. Érdemes kiemelni, hogy az adatok azt mutatják, hogy a lányok gyakrabban vesznek részt konfliktusok miatti erőszakos cselekedetekben, mint a fiúk.

Az elkövetők a következő okokból alkalmaztak erőszakot:

  • A presztízs növelésének vágya a társak vagy a baráti kör szemében; az elkövetők 13 százaléka azért folyamodott ilyen tettekhez, hogy megvédjen vagy lenyűgözzön egy fiút/lányt, 10 százalék az erejét akarta megmutatni, míg 5 százalék a baráti köre támogatására törekedett; ezeknél az okoknál nincs különbség lakóhely, oktatási szint, nem vagy életkor alapján;
  • Pénz vagy értéktárgyak megszerzése, amit a válaszadók 13 százaléka említett; a lányok gyakrabban fordultak ehhez a magatartáshoz, mint a fiúk;
  • Az áldozat provokálására adott válasz, illetve korábbi konfliktusok miatt érzett bosszú, kisebb arányban említve.
  • A tanulmány arra is kitér, hogy a diákok 15 százaléka szerint „a tanárok nem tesznek semmit” az erőszakos esetek kapcsán
bántalmazás Galéria

Az esetek 94 százalékában az elkövetkező maga is bántalmazás áldozata volt

Fotó: 123RF

Az iskolai személyzet köteles a törvény szerint közbelépni az iskolai erőszakos esetekben. Ennek ellenére egyes esetekben a diákok szerint ez nem történik meg.

A diákok 15 százaléka állította, hogy a tanárok „nem tesznek semmit”, illetve nem avatkoznak közbe az erőszakos helyzetekben.

A cikk szerint, habár az arány nem túl magas, mégis felhívja a figyelmet arra, hogy vannak esetek, amikor a tanárok nem lépnek fel proaktívan, nem figyelnek eléggé az erőszakos cselekedetek azonosítására, és nem alkalmaznak enyhítő intézkedéseket.

A „másik oldalt vizsgálva”, a tanárok közel fele úgy véli, hogy a magaviseleti jegy csökkentése megfelelő intézkedés az iskolai erőszakos esetek kezelésére. Azok a diákok, akik társukat bántalmazták, többnyire egyéni figyelmeztetésben részesültek és tanácsadói beszélgetésre küldték őket.

„Az ilyen intézkedéseket nagyobb arányban említik a városi diákok, mint a vidéken élők. Továbbá, a tanácsadói beszélgetések igénybevétele gyakrabban fordul elő a középiskolában, mint az általános iskolában vagy a szakiskolában. Valószínűleg ezek a különbségek abból adódnak, hogy az iskolai tanácsadók előnyben részesítik a városi iskolákat, illetve a középiskolákat” – állítja a tanulmány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula
2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás